2018.07.22, Vasárnap

Hirdetés

A jövőben is részt venne a szakképzés erősítésében az IPOSZ
Kép: illusztráció

A jövőben is részt venne a szakképzés erősítésében az IPOSZ

mti

2017.03.13. 13:13

Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) a visegrádi országokbeli és német szervezetekkel közösen a jövőben is részt kíván venni a szakképzést segítő nemzetközi programokban.

Hirdetés

Németh László az ipartestületek Tolna megyei értekezletén hangsúlyozta: a Visegrádi Alap (VA) támogatásával két projektet bonyolítottak le sikeresen. Az első pályázat keretében felmérték, hogy a négy visegrádi országban hogyan működik a duális képzés, a második pályázat révén pedig négy szakma - a fém-, üveg-, asztalos- és építőipar - területén képző intézmények és szakemberek tapasztalatcseréjét szervezték meg.

A VA egy további pályázata keretében diákcsereprogramokat terveznek a négy ország között - tette hozzá.

Beszámolt arról is, hogy a Hanza Parlamenttel együttműködve a vállalkozások átörökítésének problémájára megoldást kereső programot is terveznek. Mint mondta, Magyar- és Németországban is jellemző, hogy a fiatalok egyre kevésbé viszik tovább a generációk óta öröklődő vállalkozásokat, ez pedig a szolgáltatások szűkülését vonja maga után.

Az elnök emlékeztetett arra, hogy az IPOSZ 2016-ban már részt vett a hamburgi székhelyű, 12 északi ország kézműves szervezeteit és egyetemeit összefogó szervezet Körforgásos gazdaság elnevezésű pályázatán, amelyen közel száz magyar vállalkozás indult el újrahasznosítható termékeivel. Idén az Észak-Rajna-Vesztfáliai Kézműves Kamara támogatásával - sikeres pályázat esetén - a felsőoktatásból lemorzsolódó fiatalok szakképzésben való részvételét szeretnék elősegíteni.

Az IPOSZ szeretne tovább "nyitni" a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felé azért, hogy az iparosok jobban be tudjanak kapcsolódni a szakképzésbe - mondta Németh László.

Megjegyezte azt is, hogy a 188 ipartestületet tömörítő, mintegy 30 ezer tagot számláló szövetség májusi, országos közgyűlésére készülve az eddigi regionális gyűlések helyett minden megyében értekezletet tart azért, hogy a korábbinál közelebbi kapcsolatba kerüljenek a testületekkel.

BátaszékszakképzésIPOSZVisegrádi Alapnemzetközi programok