2024.10.12, Szombat

Civil szervezetek munkáját ismerték el

2016.02.04. 10:07

A civil szervezetek tevékenységének fontosságáról beszélt a nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár hétfőn Szekszárdon, ahol Tolna megyei civil szervezetek képviselőinek adott át elismeréseket.

Fülöp Attila a Vármegyeházán, a Tolna megyei civilek napján hangoztatta: ezek a szervezetek jelentik a visszacsatolást a kormány számára, és több esetben azt a tájékoztatást is ők adják meg, amelyet a kormányzat szeretne eljuttatni az állampolgárokhoz. Mint mondta, a civil szervezeteknek fontos szerepük lehet a családpolitika megvalósításában is; szavai szerint ha a családalapítás alapvető kérdései nem kapnak olyan hangsúlyt a civil közösségekben, mint amilyet kaptak az elmúlt időszakban, akkor kevésbé lennének hatékonyak a családpolitikai intézkedések.
Az elmúlt időszakban a "civil" szó sokszor más köntösben is megjelent - jegyezte meg, hozzátéve, hogy "objektíven nézve" tevékenységüket, látható, hogy 48 százalékuk valamilyen közösség építését, 35 százalékuk pedig rászorulók védelmét tűzi ki célul az egészségügy vagy a szociális ellátás területén. Jelentős az önkéntesek aránya is, Tolnában például egyetlen civil szervezeti foglalkoztatottra öt önkéntes segítő jut - mondta.

Tolna megyének, az itt élő közösségeknek és embereknek helyi hősökre van szüksége. Az apró hőstettekkel jobbá, boldogabbá lehet tenni a mindennapi életet. Legyen szó faluszépítésről, hátrányos helyzetű emberek megsegítéséről, kultúraépítésről, vagy az értékek, érdekek védelméről, ezek egytől egyig olyan missziók, melyek a térség jobbá tételét szolgálják – hívta fel a figyelmet ünnepi beszédében Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke. Fehérvári Tamás kiemelte, az állam lehet szervezett, lehet gondoskodó, de nem minden esetben tudja mentorálni a legkisebb ügyeket.

A Tolna Megyei Önkormányzat kilencedik éve ismeri el az egyesületek, alapítványok munkáját a Magyarországon 1998 óta rendezett civilek napján. Az év civil szervezete ezúttal a Tolna Megyei Felnőtt Diabéteszesek Egyesülete lett, különdíjat a Mözsi Német Nemzetiségi Klub és a dombóvári Tolna Megye Természeti Értékeiért Alapítvány kapott. A Bazsonyi Arany mecénásdíjat Amrein Károly, a Gemenc Volán Zrt. korábbi vezérigazgatója vehette át.

mti, kadarka.net

Fotó: Ótos Réka

Galéria

Helyi hírekTolna megyecivilekfülöp attila