Hamarosan megjelenik Horváth Margit mesekönyve

– Hogyan viszonyulsz a mesékhez?

– A mesék szeretete gyermekkoromra nyúlik vissza. Emlékszem, amikor édesanyám az ágyam szélén ülve mesét olvasott nekem. Gyakran ő bóbiskolt el előbb. Később, amikor már barátságot kötöttem a betűkkel, magam bújtam a mesekönyveket. Azután meséltem a lányaimnak, akik gyakran kértek, hogy olyan mesét mondjak, amit én tálalok ki. Az volt a kedvencük. A mai napig szívesen mesélek így. Azt gondolom, jó, ha a lelke mélyén mindenki megőrzi gyermeki kíváncsiságát, vidámságát, bohókásságát, nyitottságát a világra.

– Honnan jött a Mesevár mese című kötet ötlete?

– Egy évzáró összejövetelre írtam meg a Mesevár mesét meglepetésként a kollégáimnak, én egyébként titkárként dolgozom az intézményben. A történet aztán sokáig a fiókban pihent, majd pályázati céllal megírtam a Süni csoport meséjét is. A mesepályázatokon nem kaptam visszajelzést, viszont Bosnyák Zoltánné Tera, a Paksi Benedek Elek Óvoda vezetője dicsérte a meséimet, ezért úgy gondoltam, hogy írok mindegyik csoportnak egy-egy történetet. Amikor már öt elkészült, Tera felvetette, hogy jelentessük meg könyvben a Mesevár tagóvoda negyvenéves jubileuma alkalmából, amit ebben a nevelési évben ünneplünk.

– Azóta milyen utat jártatok be, hogy megjelenhessen a mesekönyv?

– Először illusztrátort kerestem és találtam is középiskolai barátnőm, Csincsi Éva személyében, aki korábban dolgozott rajzfilmstúdióban, jelenleg pszichológus a velencei családsegítő szolgálatnál. Készített néhány vázlatot, amelyek varázslatosak voltak, a saját kertjéből vette az ötleteket a növényekhez. A következő lépés a kiadókeresés volt. Számos helyen próbálkoztam, a legtöbben még csak vissza sem jeleztek, ám a kitartás végül eredményre vezetett. Rátaláltam az Olvasni Menő Kft.-re, és attól kezdve, hogy tavaly nyár derekán Csabai Márk ügyvezető felvette velem a kapcsolatot, felgyorsultak az események. A hatodik csoport meséjét is megírtam, valamint egy lezáró történetet. Közben folyamatosan dolgozott az illusztrátor, valamint Kalocsai Judit szerkesztő és Balogh Barbara tördelő.

– Mi jellemzi a Mesevár meséket?

– Kifejezetten az óvodás korosztálynak szólnak, sorozatként és önmagukban is kerek egészet alkotnak. Számomra fontos volt, hogy a szöveg nyomán a gyerekek el tudják képzelni a környezetet, az eseményeket, ezáltal fejlődjön a képzelőerejük, bővüljön a szókincsük. A mesék ismeretanyagot is közvetítenek, többek között az illedelmes viselkedésről, a tisztálkodásról, a különböző gombafajtákról, arról, hogyan lesz a hernyóból gyönyörű pillangó, vagy az almafa virágából gyümölcs. Egy igazi legenda is bekerült a kötetbe, Medve község kalandos története.

– A történetek és a Mesevár tagóvoda kapcsolódását a meséidben csupán a főszereplők adják?

– Igen. Az óvoda életéből is merítettem inspirációt. A könyvben a nyitótörténet a Mesevár mese (mesevár lakóinak bemutatása), a csoportok meséi pedig: Süni története, Pillangó, a vidám felderítő, Maci mese – dédnagyapám története, a Csiperke család, Alma alma, piros alma, Szamóca és barátai, az utolsó történet pedig a Jelmezbál a Mesevárban.

– Hogyan sikerült előteremtenetek a könyv megjelenéséhez szükséges forrást?

– Pályázatot nyújtottunk be a paksi képviselő-testület humánpolitikai bizottságához, a grémiumtól az illusztrációkra kaptunk támogatást. Az atomerőműtől is kaptunk forrást, a főtámogató pedig óvodánk Mesevár Alapítványa. A könyv most került nyomdába, 1500 példányban jelenik meg február 20-án. Aznap tartjuk a paksi könyvbemutatót a Kincskereső Gyermekkönyvtárban, de lesz könyvbemutató Budapesten és Velencén is. Több könyvesbolthálózat üzleteiben megvásárolható lesz a kötet, és e-könyv is készül majd belőle.

– A megjelenés küszöbén milyen érzések kavarognak benned?

– Nagyon érdekes, izgalmas volt az egész folyamat, a mesekönyv megjelenése lesz a hab a tortán. Olyan érzésem van, mintha születne még egy gyermekem. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz a könyv fogadtatása. Talán lesz folytatás…