Kiállítás- és fesztiválnyitóval indult útjára pénteken a „Bukovinai Találkozások” XXX. Nemzetközi Folklórfesztivál.
Illés Tibor, a szervező Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke, Zbigniew Kowalski, a fesztivál főszervezője, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője és Filóné Ferencz Ibolya, a házigazda Bonyhád polgármestere köszöntötte a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban helyet foglaló vendégeket. Ezt követően a Hőgyészi Székely Kör Bokréta Néptánccsoportja, valamint Antal Tibor és a Gyimesvölgye Férfikórus adott műsort.
Szombaton 16 órától folytatódik a program az utcai felvonulással, majd a folklórműsorral és végül a táncházzal. Míg vasárnap az úgynevezett szomszédolás zárja az idei fesztivált, amelynek több mint 600 fellépője van.









A IV. kerületi beruházásban az útpálya mellett a gyalogos- és kerékpáros kapcsolatokat, valamint a zöldfelületeket is megújítja a HE-DO.