2024.10.11, Péntek
Tolna az ország egyik legbiztonságosabb megyéje
tolnamegye.hu

Tolna az ország egyik legbiztonságosabb megyéje

tolnamegye.hu

2019.02.06. 15:00

Ötödik évi munkájába kezd bele idén a Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács – hívta fel a figyelmet Fehérvári Tamás megyei közgyűlési elnök a kedd délelőtt megtartott vármegyeházi fórumon. Az elmúlt időszakot summázva elmondta: érdemes volt belekezdeni a bűnmegelőzési együttműködésbe, hiszen az a megyében élő embereket szolgálja. A köszöntőt követően a rendőrség részéről két előadást hallgattak meg a jelenlévő polgármesterek, államigazgatási vezetők, civil szervezetek képviselői.

Az elmúlt időszakot summázva elmondta: érdemes volt belekezdeni a bűnmegelőzési együttműködésbe, hiszen az a megyében élő embereket szolgálja. A köszöntőt követően a rendőrség részéről két előadást hallgattak meg a jelenlévő polgármesterek, államigazgatási vezetők, civil szervezetek képviselői.

Fehérvári Tamás szerint elsősorban a rendőrség érdeme, hogy a bűncselekményekkel kapcsolatos statisztikák jók, ugyanakkor a bűnmegelőzési tanács munkája is sokat segít ebben. A legfontosabb, hogy a településeken élő emberek biztonságos körülmények között éljenek, és jó érzés töltse el őket a lakóhelyükön – mutatott rá. Ennek érdekében a megyei önkormányzat továbbra is támogatni fogja a jó ügyeket, a közös elképzelések megvalósítását. Végezetül művészi megközelítésben fogalmazta meg zárszavát, mely szerint a megye egy üres vászonként is elképzelhető, amit a mi ecsetvonásainkkal közösen alakíthatunk széppé. Ezen dolgozunk mindannyian – tette hozzá.

Dr. Kovács Zoltán megyei főkapitány-helyettes Aquinói Szent Tamást idézve kezdett bele „Közterületek rendje, biztonsága” című előadásába: „Védd meg a rendet, és a rend megvéd téged”. Úgy vélte, a bizalmon alapul a közbiztonság érzése, amely életünkben alapvető szükségletnek számít. Annak hiányában egy-egy település sokat veszíthet értékéből.

Szabó Zoltán bűnügyi igazgató örömmel közölte, hogy Tolna az ország egyik legbiztonságosabb megyéje, hiszen a bűncselekmények számát tekintve az országos átlag alatt áll. Beszámolt arról, hogy a tavalyi évben csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma, viszont a személy elleni elkövetett bűncselekmények némileg nőttek. Mindössze nyolc rablást regisztráltak, és nem történt szándékos emberölés sem.

AktuálisTolna megyelegbiztonságosabb megye