2024.03.28, Csütörtök

Agrárlogisztikai Központot alakítottak ki Nakon

tolnamegye.hu

2018.11.05. 16:00

Agrárlogisztikai Központot alakítottak ki Nakon TOP-os forrásból, melynek szerdai átadóján Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke is részt vett. A 110 milliós projekt a félezres település mezőgazdasági adottságait kihasználva segíti a munkahelyteremtést, s azáltal a népesség megtartását. Rácz Róbert polgármester reményekkel telve, és a köszönet hangján szólalt fel.

Hirdetés

A település vezetője mindenek előtt elmondta, hogy a beruházás által gazdagabb és boldogabb lett a faluközösség, amiért nagyon hálás a döntéshozóknak. Köszönetet mondott a támogatásért a Tolna Megyei Önkormányzatnak, a fejlesztésben közreműködő valamennyi munkatársának, valamint a kivitelezőnek. Visszaemlékezéséből kiderült: öt évvel ezelőtt vetődött fel egy termelő és feldolgozó üzem létrehozásának ötlete. A helyi mezőgazdasági vállalat partnerségének köszönhetően belevágtak a terv megvalósításába, számos lehetőséget feltérképeztek, külföldi tapasztalatokat is gyűjtöttek.

 

 

A növénytermesztésnek a térségben nagy hagyománya van, így azt új tudással ötvözve sikertörténetté válhat a Nakoil Kft. újonnan felavatott olajtök üzemének, illetve agrárlogisztikai központjának tevékenysége. Rácz Róbert nem feledkezett meg országgyűlési képviselőjükről sem: köszönetet mondott Potápi Árpád Jánosnak, hogy felkarolta a települést.

Fehérvári Tamás beszédében kijelentette: hiszünk a vidék erejében és jövőjében. Életrevalóságukat támasztja alá, hogy egyre gyakrabban valósulnak meg helyi beruházások. Az átadó ünnepségeken a megye osztozik az ott élők örömében.

 

 

Az elnök emlékeztetett: 27,55 milliárd forintnyi TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) pályázatot bíráltak el, melyek mind a települések felzárkózását segítik. A megye célja, hogy a fejlesztések által növekedjen az emberek komfortérzete. Fehérvári Tamás reményét fejezte ki, hogy Nak beruházása hozzájárul a falu megtartó képességéhez. A kormány is ebből a célból fejleszti a magyar falvakat – húzta alá az elnök.

 

 

A Nakoil Kft. képviseletében Soltész Gyula ügyvezető igazgató köszöntötte a megjelenteket. Úgy fogalmazott: a cégnek biztos hátországot jelent az önkormányzat, és közös munkájuk révén immár agrárlogisztikai központ létesült, mely által a helyieket – terményeik feldolgozásával – tudják segíteni.

AktuálisTolna megyeTOPNAKAgrárlogisztikai KözpontFehérvári Tamás