Szakmai napot tartott az igazgatóhelyettesi szervezet a mai napon, ahol az igazgatóhelyettes szakmai irányítása alá tartozó szakterületek képviselői vettek részt.
A szakmai napot dr. Hábermayer Tamás tű. ezredes igazgatóhelyettes nyitotta meg, aki ismertette az országos igazgatóhelyettesi értekezleten elhangzottakat.
A szakmai nap során szó esett a hatósági ellenőrzések tapasztalatairól, a tűzoltósági, az iparbiztonsági, a polgári védelmi, valamint a főügyeleti szakterületek aktualitásairól, a vonatkozó jogszabályi változásokról.
Az értekezlet feladatszabással zárult.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.