2022.05.16, Hétfő

Remek eredményekkel zárták az országos versenyt a bonyhádi táncosok

bonyhad.hu

2018.04.26. 13:10

A VI. Országos Modern- Kortárstánc Tanulmányi Versenyen vettek részt április 20-21-én a BÁI Bartók Béla AMI moderntánc tanszakos tanulói.

Hirdetés

Ennek a versenynek a különlegessége, hogy a művészi igénnyel megalkotott és bemutatott szabad koreográfiák mellett a zsűri egy kötelező gyakorlatsort is értékel, mely korcsoportonként minden versenyzőnek azonos. Ezzel kívánnak egységes, objektíven értékelhető elvárást támasztani a művészeti iskolákkal szemben.

A bonyhádi táncosok 9 egységgel indultak a megmérettetésen: 3 csoport, három duett és három szólista jutott az országos versenyre a januári előválogatóról.

A megmérettetésen szinte minden egység első helyen végzett (nyolc első és egy második helyezés), valamint két különdíjat is szerezett a csapat. Az aranyat és ezüstöt érő trófeák mellet elhozták ugyanis a legmagasabb pontszámot elérő versenyző különdíját Szabó Anna Lili jóvoltából; a legjobb technikai felkészítő tanárnak járó elismerést a BÁI moderntánc pedagógusának, Szarvas Szilviának ítélte a zsűri. Az elért sikerekhez a város nevében Filóné Ferencz Ibolya polgármester is gratulált a táncosoknak.

AktuálisBonyhádVI. Országos Modern- Kortárstánc Tanulmányi VersenyBÁI Bartók Béla AMI moderntánc tanszakkoreográfiamoderntánc