A plébánia felújításának harmadik üteme is elkészülhet.
Húszmillió forint támogatás érkezik hamarosan a kormánytól a tolnai plébánia épületének felújítására. A jó hírt személyesen jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki múlt héten tett villámlátogatást a plébánián. Az eseményen jelen volt dr. Pálos Miklós, az Antall-kormány egykori államtitkára, korábbi megyei közgyűlési alelnök is, aki közbenjárt a támogatás elnyeréséért.
Ravasz Csaba tolnai plébános elmondta, hogy a 2016-ban kezdődött plébániafelújítás első két, egyenként jóval több mint harmincmillió forintba kerülő üteme már elkészült. Erre a célra eddig a minisztériumtól 8,7 millió forint támogatást kaptak. A harmadik ütemben a legfontosabb feladat a két utcai kapu eredeti állapotának visszaállítása, az udvar térkövezése, a melléképület tetőcseréje lenne. Ha emellett még maradna forrás, azt a helyi Karitász csoport által használt épület, közkeletű elnevezéssel a „Kis Vatikán” külső rendbetételére fordítanák.
A közlekedési létesítmények, utak, vasutak, hidak tervezésében 24 éves múltra visszatekintő SPECIÁLTERV Kft.-nél most lehetőség nyílt arra, hogy csatlakozz bővülő csapatunkhoz mind gyakorlott tervező, mind pályakezdő pozícióban. Az új munkatárs feladata közlekedési létesítményekhez kapcsolódó vízépítési elemek, rendszerek tervezése minden lehetséges tervszinten.