2024.12.03, Kedd

Ismét megrendezik a Cinegemadár népdaléneklési és népzenei versenyt Tolnában

MTI

2018.02.11. 20:30

Több éves szünet után idén ismét megrendezik Tolna megyében a Cinegemadár népdaléneklési és népi hangszeres versenyt, amelyre több mint nyolcvan szólista és csoport jelentkezett.

A nagy múltú versenyt az 1990-es években Szabadi Mihály koreográfus indította útjára, és sok éven keresztül lehetőséget adott az ifjúsági és a felnőtt korosztálynak a népzene énekes és hangszeres bemutatására - írta a rendező szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központ az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A versenyre egyéni népdalénekesek és népi hangszeresek, valamint éneklő csoportok, pávakörök jelentkezhettek, eddig 37 településről 41 egyéni jelentkező és 42 csoport - összesen több mint 400 előadó - jelezte részvételét. A Tolna megyei versenyre érkeznek Bajáról és a Fejér megyei Igarról is.

A résztvevőknek magyar vagy magyarországi nemzetiségi népdalt kell előadniuk, a versenyen megszólaltatják a hazai német folklór egy-egy darabját is.

A vetélkedő három elődöntőjének február 23-án és 26-án Szekszárd, illetve március 24-én Tamási ad otthont, a döntőt május 5-én a szekszárdi kulturális központ rendezi.

A döntőből a gyermek és az ifjúsági korosztály legjobbjai a Tiszán innen, Dunán túl Országos Népzenei versenyre juthatnak tovább, míg a felnőtt korosztály győztesei a Szekszárdi Szüreti Napok programsorozatának népzenei műsorában kapnak bemutatkozási lehetőséget.

A versenyt 1990-ben rendezték meg először Szekszárdon az abban az évben elhunyt őcsényi népdalgyűjtő, tanító, Bogár István emlékére.
 

AktuálisTolna megyeBabits Mihály Kulturális KözpontCinegemadár népdaléneklési és népzenei versenyszólistanemzetiségi népdal