2024.04.18, Csütörtök

Dombóváron ünnepeltek a Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének tagjai

dombovar.hu

2017.12.09. 16:00

A Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének tagjai advent idején már régóta a gunarasi Camping Étteremben gyűlnek össze azért, hogy részt vegyenek közös karácsonyukon.

Hirdetés

Idén sem volt ez másként, a hagyományt folytatva december 7-én tartotta szokásos összejövetelét a civil szervezet a szeretet ünnepére való felkészülés jegyében.

Előbb a Gyöngykoszorú Kultúrcsoport adott énekes-zenés-verses műsort, majd Szabó Loránd, a város polgármestere és Tóth Gyula, a képviselő-testület civil tanácsnoka köszöntötte a közel 100 szépkorút. Mindketten arról beszéltek, hogy Dombóváron jó nyugdíjasnak lenni, mert az önkormányzat és intézményei, valamint a különböző társadalmi szervezetek egész évben gazdag programsorozatot kínálnak az olyan helybeli idős embereknek, akik szórakozásra, kikapcsolódásra, kultúrára, vagy az együttlét örömére vágynak.

AktuáliskarácsonyDombóvár Advent Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete