2024.04.20, Szombat

Cseresznyéspusztán rendezték a Tájékozódási Túraversenyek idei zárórendezvényét

mtsz.org

2017.12.28. 16:00

A hagyományos csapatépítő háziversenyen és az idei bajnokságok évértékelőjén, eredményhirdetésén kívül versenybírói továbbképzés is a program részét képezte.

Hirdetés

A Tájékozódási Túraversenyek idei zárórendezvényét, a Túraverseny-rendezői Fórumot a Demeter Egyesület rendezte meg a Paks melletti Cseresznyéspusztai Erdei Iskolában.

 

 

A pontbegyűjtő verseny különlegessége a bűvös kocka formájában megkapott versenytérkép volt. A verseny pontjai egyúttal a versenybírói továbbképzés példáiul szolgáltak. Ezután az idei versenyek értékelésére került sor, a szokásostól kicsit eltérő módon. Végigmentek a versenyeken, ahol kellett a szövetségi ellenőri jelentések alapján felidézve a történteket. A tanfolyam résztvevői előzetesen felkészültek, hogy az év pozitív és negatív pontkitűzéseire, feladataira saját példákat hozzanak. Ez alkalommal volt rá idő egy-egy érdekesebb, a versenyszabályzat elővételét igénylő kérdésnél hosszabban elidőzniük. A jelenlegi ismeretek alapján összeállították a 2018. évi előzetes versenynaptárat is.

 

Másnap tartották a versenybírói továbbképzés gyakorlati részét. A rendezvény helyszíne, a Cseresznyéspusztai Erdei Iskola környéke, már ismert volt a résztvevők nagy része számára. Több BAK versenyt rendeztek ezen a terepen. Így a gyakorlat során nem csak az előző napi verseny, hanem a korábbi BAK versenyek pontjait is felkereshették, elemezhették a jelenlegi és a korábbi versenyek pontkitűzéseit, feladatait. Különösen érdekes volt az egykori éjszakai verseny pontjainak környékét nappal bejárni. Este került sor a hagyományos évzáró vacsorára és a bajnokságok eredményhirdetésére.

 

A következő nap délelőttjén a tájfutó térképek pontosságára fókuszáló OCAD előadást hallgatták meg. A Vendéglátóknak köszönhetően a korszerű Paksi Múzeum érdekes kiállításainak megtekintése és paksi halászlé zárta a hétvégét.

 

Galéria

AktuálisPaksCseresznyéspusztai Erdei IskolaTájékozódási Túraversenyek