Máté Réka feladatának tekinti a völgységi város életének megörökítését

– Tolna megyében kiváló fotósnak számítasz. Hogy kezdtél neki ennek a pályának?
– Körülbelül tízéves korom óta fényképezek hobbi szinten. Tizenkilenc évesen kerültem a Tolnai Népújsághoz, igaz újságíróként, de sokat fotóztam, és akkor már a munkámmá vált a hobbim. Manapság ismét inkább hobbiból fotózok. Bonyhádon alakult egy Fotóklub, aminek a létrejöttét én kezdeményeztem. A tagokkal pedig sokat utazunk, fényképezünk és megosztjuk egymással a tapasztalatainkat, tanulunk egymástól. Feladatomnak tekintem, hogy a városom életét megörökítsem.

– Sokat pályázol is a fotókkal. Hogyan döntesz arról, hogy egy fényképedet beküldöd pályázatra vagy nem?
– Vannak időszakok. Most például egy ilyen időszakban vagyok, elkezdtem pályázatokra nevezni. Vannak jó képek és hozzá kapcsolódva pedig jó pályázatok, amelyek általában tematikusak, mindig egy adott témához kötődnek. Így alakult, hogy most több fotóm kiállításra került és egy képemet díjazták is. Ha az embernek sikerélménye van, akkor kedvet kap, és akár többre is nevez.

– Gratulálok az újabb elismeréseidhez! Mesélj a fotókról!
– Az egyik pályázatot Arany János élete címmel írták ki. Én pedig Hess madár címet adtam a fotómnak, ami Arany János egyik művében szerepel. Ez egy naplementés, szürke gémes, kócsagos fotó. Nagyon érdekes, hogy mi tetszik és mi nem az embereknek. Nagyon sokat gondolkodtunk, hogy elküldjük a képet vagy ne. Ez a legnehezebb rész mindig. Nekem nagyon tetszett, de mégis sokat őrlődtem mire elküldtem, aztán mégis siker lett!

 

 

A legnagyobb megtiszteltetés pedig, hogy az oklevelet Keleti Éva adta át. Ez egy nagy elismerés nekem. A Magyar Fotóművészek Világszövetsége írta ki a pályázatot. Nyolcszáz képből választottak ki negyvenötöt a XVII. Nemzetközi Magyar Fotószalonra, köztük a Hess madarat.

– Még egy kiállítás nyílt, ahol több képed is szerepelt ugye?
– Igen. A Padon ülő ember és Portré fotópályázaton három képemet válogatták be a kiállításra, mely október 7-én nyílt a Pestújhelyi Közösségi Házban.

Az egyik a Padon ülő ember kategóriában az Első szerelem. A Portré kategóriában két, a Lakodalom van a mi utcánkban és a Gyimesben című képemet válogatták be. Ezek a képek díjat nem nyertek, de számomra az a fontos, amit apukámtól tanultam, hogy forogjon az ember neve. A legnagyobb élmény, ha a fotókat kiállítják és több tíz, száz, ezer ember látja.

 

– Úgy tudom van olyan képed is, ami díjat is nyert!
– Az „Élettér” Állat- és Természetvédő Egyesület az Állatok Világnapja alkalmából írt ki pályázatot három kategóriában (kutyák, macskák, egyéb állatok), Barátaink, az állatok címmel. Az Unalmas délután című macskás képemet díjazták, az elnyert pénzt pedig felajánlottam a szervező Nagykanizsai Állatmenhelynek.

 

 

Egy vicces sztori is kapcsolódik hozzá. Ezeket a képeket egy közösségi oldalon tették közzé, ahol a legtöbb szavazatot gyűjtött képek kerültek a zsűri elé. Amikor megcsörrent a telefonom és meghallottam, hogy a pályázatról van szó, akkor kaptam észbe, hogy nem is gyűjtöttem a képemre a szavazatokat, ami így is díjazott lett.

– Amennyiben lenne egy kívánságod, mit fotóznál le legszívesebben?
– Ilyen sok van, de talán amit kiemelnék, az a Loire menti kastélyok vagy talán Írország még, ott is sok kastély található.