2024.03.28, Csütörtök

Augusztus 20. - Potápi: a magyar nemzet tagjai bizakodva tekinthetnek a jövőbe

mti

2017.08.20. 19:38

Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap Bonyhádon, a város Szent István-napi ünnepségén tartott ünnepi beszédet.

Hirdetés

 

Potápi Árpád János hozzátette: Szent István király útján járva ma sincs más cél előttünk, mint az, hogy keresztény, keresztyén értékrendünket büszkén vállalva, "országunk függetlenségéhez a jövőben is ragaszkodva építjük tovább nemzetünket".
Azt mondta, Szent Istvánra vonatkoznak Krisztus Hegyi beszédének szavai arról az emberről, aki sziklára építette házát. 
"Sohasem feledhetjük, hogy ezért tudtunk megmaradni a Kárpát-medencében, miközben mellettünk sokkal nagyobb és erősebb birodalmak tűntek el Európa térképéről" - fogalmazott.

 

A politikus a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban, mintegy százötven ünneplő előtt úgy folytatta: az alap önmagában nem elég, kellenek hozzá azok is, akik tudnak erre a fundamentumra építkezni. A Szent Istvánt követő utódok erre nem voltak képesek erre, trónviszályok sodorták veszélybe a független magyar államiságot - jegyezte meg. Hozzátette, végül Szent László erősítette meg az alappilléreket, összerakta és új területekkel erősítette meg a darabjaira hullott magyar államiságot, és elkezdett az országból nemzetet építeni. 
Potápi Árpád János emlékeztetett arra, hogy Szent László trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulóján a nemzetpolitikai államtitkárság Szent László-emlékévet hirdetett.
Kiemelte, immár hét éve, hogy békétlenség és széthúzás után újra hozzákezdtek a nemzet újraegyesítésének. Hozzátette, hogy "számos lépést sikerült ezen az úton megtenni", még az idén leteszi az esküt az egymilliomodik külhoni magyar állampolgár.
Hangsúlyozta: a nemzet megerősítését, ahogy Szent László is tette, a helyi közösségek megerősítésére kell alapoznunk. Megemlítette, hogy Bonyhádon is számos fejlesztés valósult meg a kormány, az önkormányzat és az ott élők összefogásával. Híd és elkerülő út épült, korszerű orvosi rendelők várják a betegeket, megszépült a művelődési ház, új sportcsarnok épül, és megújul a több száz éves Nepomuki Szent János-híd.

Az ünnepségen az államtitkár megszegte az új kenyeret, amelyet a katolikus, a református, az evangélikus egyház és a baptista gyülekezet képviselői áldottak meg. Filóné Ferencz Ibolya, a város Fidesz-KDNP-s polgármestere átadta a Merész Konrád-díjat, amellyel 1997 óta pedagógusok munkáját ismerik el Bonyhádon, valamint a Virágos Bonyhádért elismeréseket.

AktuálisBonyhádaugusztus 20.Potápi Árpád