2024.10.11, Péntek

Negyvennél is több programot kínál a szekszárdi Pünkösdi Hal- és Vadünnep

mti

2017.05.25. 09:37

Immár második alkalommal kerül megrendezésre pünkösd hétvégéjén a Hal- és Vadünnep Szekszárdon, melyen nyitott pincékkel, koncerttel, családi programokkal és sok ételkülönlegességgel várják az érdeklődőket.

A június 2-án kezdődő, négynapos eseményről tartott szerdai szekszárdi sajtótájékoztatón Ács Rezső (Fidesz-KDNP), a város polgármestere elmondta: 43 kulturális programot szerveztek a pünkösdi hétvégére, amikorra a tavalyi húszezres közönség létszámának többszörösét várják. Különlegessége lesz a rendezvénynek, hogy a reformáció 500. évfordulója jegyében vallási programokat, szabadtéri istentiszteletet, áhítatot, templomi koncerteket is rendeznek.

Herrné Szabadi Judit, a Szekszárdi Borvidék Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a nyitott pincék jegyében tizenhat szekszárdi és Szekszárd környéki pince kínálja borait, köztük a 2000-es évek elejének évjáratait. A pincelátogatók ételkülönlegességeket, kecskesajtokat, bikavérben érlelt sajtokat is kóstolhatnak - tette hozzá. A helyszínekre óránként ingyenes autóbuszjáratokat indítanak  a Béla király térről, ahol hat pincészet és négy pálinkaház részvételével borudvart is felállítanak.

Keszthelyi Szabolcs, a Vendéglátók Kerekasztala Szekszárdért Egyesület elnöke elmondta: nyolcezer adag étellel készülnek a vendéglátók a fesztiválra, a hagyományos hal- és vadételeken - szarvasgulyáson és -pörköltön, paprikás sült keszegen - túl olyan különlegességeket ígért, mint a harcsaburger és a tortillába csavart ponty.

Farkas János, a Babits Mihály Kulturális Központ igazgatóhelyettese megemlítette, hogy 13 gyermek- és családi programmal, két színházi előadással, 23 koncerttel, utcabálokkal, néptáncelőadásokkal készülnek a pünkösdi ünnepre. A közismert, népszerű előadók - Demjén Ferenc, Caramel, Schell Judit, Vastag Csaba - mellett a Guca Partyzans Brass Band illetve a Cimbali Band koncertjén balkáni dallamok, a Band Of Streets játékában pedig a New Orelans-i hagyományokat követő utcazene is megszólal majd. A sorozat utolsó napján koncertet ad a szekszárdi származású dzsessz-szaxofonos, Tóth Viktor triója.

 

Forrás: mti

AktuálisSzekszárdcsaládi programokpünkösdgasztronómiaHal- és Vadünnep