2024.03.28, Csütörtök

Klímastratégia elkészítésére pályázhatnak a megye települései

tolnamegye.hu

2017.05.12. 09:37

2017. május 4-én a klímatudatosság és a stratégiai tervezés jegyében tartott klímavédelmi szakmai napot a Tolna Megyei Önkormányzat. A Vármegyeházán főként települési vezetők, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és egyéb érintett szervezetek szakemberei gyűltek össze az előadássorozatra.

Hirdetés

Fehérvári Tamás, a megyei közgyűlés elnöke a környezet megóvása érdekében szükséges közös munka fontosságát hangsúlyozta köszöntő beszédében. Felhívta a figyelmet a tényre, hogy rohamléptékben zajlik a klímaváltozás a Földön, ám annak értékeit kötelességünk megőrizni a jövő generációi számára.

Dr. Pungor Szilvia, a Minisztérium osztályvezetője a helyi klímastratégiák kidolgozásával kapcsolatosan tartott előadást, melyben számos hasznos információt osztott meg a települések jelenlévő vezetőivel. Mint elmondta, a megyei önkormányzat klímastratégiájához illeszkedve szükséges kidolgozni a települési dokumentumokat, amelyek célja: védeni a klímaváltozásnak kitett helyi értékeket. A helyi önkormányzatok akár civil szervezetekkel összefogva is pályázhatnak, méghozzá öttől húsz millió forintig terjedő összegben.

Az osztályvezető a klímatudatosságot erősítő szemléletformálást illetően kiemelte: rendkívül fontos az egyéni szintű szerepvállalás, hiszen saját magunk tehetünk a legtöbbet a jövő megóvásáért.

Naszvadi Balázs, a megyei önkormányzat terület- és vidékfejlesztési osztályvezetője a rendezvény fő céljának nevezte a települések megfelelő tájékoztatását a klímavédelmi pályázatról. A KEHOP keretében kiírásra kerülő felhívásra a szakmai napon elhangzó információk által sikeresebben készülhetnek fel az érintettek.

A Tolna Megyei Önkormányzat KEHOP keretében megyei klímastratégia kidolgozására nyert pályázati forrást. A megye összesen tizenöt alkalommal klímanapot is rendez a jövőben.

 

Forrás: tolnamegye.hu

AktuálispályázatTolna megyeTolna Megyei Közgyűlésklímastratégia