2021.03.08, Hétfő

Alma-díjat kapott a bonyhádi művésztanár

bonyhad.hu

2017.04.06. 12:15

A Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének szokásos éves közgyűlésén vehette át Kovács Ferenc bonyhádi művész-tanár az Alma-díjat.

Hirdetés

Az elismerést Környeiné Gere Zsuzsa alapította, a neves szakember halála után pedig az egyesület vette át a hagyományt azokat díjazva a sokrétű, kiemelkedően magas színvonalú művészetpedagógiai és művészi munkásságot.

– Miként fogadta az elismerést?

– Nagyon meglepett, és számomra azért nagyon értékes a díj, mert a szakma legjobbjaitól kaptam. Azt hiszem mindig is szerencsés voltam, mert megbecsülték, elismerték a munkámat, akár művészetpedagógiáról, akár festészetről volt szó.

– Miként is került a pályára?

– Az érettségi után felvettek a debreceni jogi egyetemre, de én művészettel szerettem volna foglalkozni és édesanyám is támogatott ebben. Elkezdtem tanítani, és annyira megkedveltem, hogy nem is jelentkeztem nappali tagozatra, csak később végeztem el a főiskolát, a rajz és földrajz szakot. Néhány Nagydorogon töltött év után Bonyhádon kezdtem el dolgozni a Vörösmarty Mihály Általános iskolában, ott tevékenykedtem egészen a nyugdíjba vonulásomig.

– Hogyan jött az életébe a szakfelügyelői munka?

– Unszolásnak engedve, 1972-ben fogadtam el a megyei vezető szakfelügyelői posztot. Végül nem bántam meg, mert kikerültem a mindennapi mechanikus munkavégzésből és kinyílt előttem a világ. Bejártam az egész országot, rengeteg kiállítóhelyet felkerestem, belekerültem az országos szakmai vérkeringésbe.

Fiatalkori vágyam volt, hogy utazzak. Ez is beteljesült, hiszen bejártam Európa legnagyobb művészeti gyűjteményeit, de megadatott, hogy eljussak Peruba a Machu Picchu-ra, és Mexikóban is felkerestük a legmeghatározóbb prekolumbián emlékeket. Amikor megláttam a Nap-piramist csak annyit tudtam mondani: „Hú, az anyját!”. De így voltam a Szent Márk térrel is első alkalommal.

Nagyon sokat láttam, és mindazt, amit így megtapasztaltam, sokkal karakteresebben és szakszerűben tudtam bemutatni a diákjaimnak.

– De nem csak általános iskolában tanított.

– Több évig tanítottam a szekszárdi főiskolán, az utolsó tanórai tevékenységem pedig a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumhoz köthető, ahol művészettörténeti fakultációt vittem. Az első csoportom, az elején, 2003-ban még nem nagyon lelkesedett, úgy volt, hogy szinte senki sem érettségizik a tantárgyból. Aztán jól „átvertem” őket: szépen kronológiai sorrendben elkezdtük átvenni az anyagot, vázlatokat írtunk, és vittem az órákra az utazásaim során összeszedett plakátokat, diákat; rengeteg élményem, szemléltető anyagom, meg egy kis humorom is volt. Aztán a következő év elején, amikor megkérdeztem, hogy ki akar érettségizni művészettörténetből, a 26 diákból mind feltette a kezét. Az utolsó évem 2008 volt, egy 16 fős csoporttal. A szerenád másnapján a lányok mind az udvarunkban énekeltek. Abszolút megelégedetten fejezhettem be a pedagógiai tevékenységemet. Nagyon sokat kaptam a szakmától és hivatásból csináltam, soha nem tartottam, éreztem magam bérrabszolgának. Óriási ajándék volt a számomra az élettől, hogy művészettel foglalkozhattam. Elméletben és gyakorlatban is, hiszen szakfelügyelőként otthon kellett lennem a manuális technikákban is, mert csak így tudtam gyakorlati segítséget nyújtani.

– Jól tudom, hogy kiemelt helyet foglalnak el a szívében a gyermekrajzok?

– Az egyik hobbim a gyermekrajz. Nagyon örülök, hogy a megyei gyermekrajz kiállítás, amelyet 1970-ben rendeztem meg először, immár hagyománnyá vált, és a gyermeknap tiszteletére a mai napig megtartjuk a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Központban.

A fiam rajzait a születésétől hatéves koráig félretettem. Tudományosan feldolgoztam a gyermekrajz formafejlődését, különös tekintettel azokra az állomásokra, amelyek minden gyermekre jellemzőek, rengeteg rajzot átnéztem, tanulmányoztam a szakirodalmat.

Egyszer amikor Tamás elsős volt, hazajövet az iskolából azt mondta: apa, ha hazaérünk, adjál nekem egy nagy lapot. Otthon először adtam neki, egy A4-es méretűt, az nem volt elég. Kapott egy nagyobbat, az sem volt elég. Végül kapott egy hatalmas ívet, amire egy olyan ördögöt rajzolt, hogy én olyan csodát még nem láttam. A gyerek kirajzolta magából a félelmét. Olyan jól, hogy egy nemzetközi pályázaton aranyérmes is lett a munkája, ezért nem is kaptuk vissza. Ezt nagyon sajnáltam, így kértem, próbálja meg újrarajzolni, ő neki is állt, de csak félig készült el, mert már nem érdekelte a téma, kiadta magából. Ilyen ez a gyerekrajz.

Névjegy

Kovács Ferenc Nagybaracskán született 1936-ban, Baján érettségizett, tanító oklevelet szerzett, a rajz-földrajz szakos tanári képesítéshez szükséges ismereteit pedig Pécsett sajátította el. Pedagógusi pályafutását Nagydorogon kezdte 1954-ben, később Bonyhádra került, a Vörösmarty Mihály Általános Iskolába, és onnan is ment nyugdíjba, 1996-ban. Alkotóként közel 90 kiállításon mutatta be munkáit. Elismerések: Miniszteri dicséret (1971), Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1976), Szocialista Kultúráért (1980), Kiváló pedagógus (1986), Magyar Köztársaság Bronz Érdemkereszt (1997), Merész Konrád Díj (1998), Tolna Megyei Művészetért (2001), Babits Mihály Díj (2013), Príma Díj (2015), Alma Díj (2017).

Segítenie kell

Az 1949-ben alakult Bonyhádi Képzőművészeti Kört 1970-ben vette át, és a mai napig is vezeti a 22 fős felnőtt csoportot. – Úgy érzem, hogy nekem segítenem kell, mert tudom, hogy mit jelent az, egy az önkifejezés módját kereső embernek, ha hathatós szakmai segítséget kap – hangsúlyozta a festőművész. Hozzátette, abban próbálja meg támogatni tanítványait, hogy a saját személyiségüknek megfelelően alkossanak, ne csináljanak kommerszet, giccset, és ebben sikeresek is.

 

Forrás: Tolnai Népújság/Hargitai Éva

AktuálisBonyhádAlma-díjművész-tanárMagyar Rajztanárok Országos Egyesülete