2021.03.09, Kedd

Díjazták a Gyulaj szakembereit

Erdő-Mező Online

2017.03.24. 16:40

2017. március 21-én az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából ünnepi rendezvényt és díjátadót tartottak a Földművelésügyi Minisztérium Darányi Ignác termében, ahol a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. négy szakemberének is elismerő oklevelet adományoztak.

Hirdetés

2013 óta minden év március 21-én megemlékeznek az erdők és fák jelentőségéről, amely tökéletes alkalom a szakmában dolgozók munkájának elismerésére. Idén is díjakat, emlékplaketteket és Miniszteri elismerő okleveleket adtak át. „Az értékes, kiváló szakmai munkát mindig el kell ismerni, és az Erdők Világnapja egy nagyon jó alkalom erre. Biztos, hogy a díjazottjaink jelentős részének ez további inspirációt hordoz. Akik pedig szeretnének elismerésre vágyni, azok számára követendő példával szolgálnak” – nyilatkozta Dr. Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter az Erdő-Mező Online kérdésére. Az ünnepségen a miniszter és Bitay Márton, a földművelésügyi tárca állami földekért felelős államtitkára: miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. négy szakemberének is. Kitüntették Id. Fábián Bélát, a Zrt. kerületvezető erdész-vadászát, a természetes erdőfelújítások terén elért kiemelkedő és példaértékű munkásságáért. Gál Lászlót, a Zrt. erdőművelési és közjóléti ágazatvezetőjét, az erdőművelési és közjóléti ágazatban elért kimagasló szakmai eredményeiért. Oklevelet vehetett át Kürti István, a vállalat kerületvezető erdész-vadásza a zárttéri vadgazdálkodás terén elért kiemelkedő és példaértékű munkásságáért. Kitüntetésben részesült Radány Tibor is, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. kerületvezető erdésze a társaság területének erdőgazdálkodásában végzett kiemelkedő szakmai munkájáért.

Aktuáliselismerő oklevélErdők Nemzetközi NapjaGyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt