2024.03.28, Csütörtök

Országos döntőben képviselhetik a megyét a Kincses Tolna Megye értékvetélkedő nyertesei

infotamasi.hu

2017.01.20. 15:06

A Tolna Megyei Önkormányzat az agrártárcától nyert forrásból szervezett általános és középiskolás diákok számára vetélkedőt, mely által a fiatalok jobban megismerhették a helyi értékeket, tolnaikumokat és hungarikumokat.

Hirdetés

Január 18-án, a vetélkedő első napján Ribányi József, a Tolna Megyei Közgyűlés alelnöke, és dr. Gábor Ferenc megyei főjegyző is ellátogatott Tamásiba, hogy biztassák a gyerekeket. A résztvevőket köszöntve Ribányi József a megyei értékekről, mint közös nevezőről beszélt.

Dr. Say István, a megyei értéktár bizottság elnöke ifjú „értékőröknek” nevezte a vetélkedőn résztvevő diákokat, akik számos olyan javaslatot tettek, melyek helyi vagy akár megyei értéktárba is kerülhetnek.

Mind az általános, mind a középiskolás kategóriából egy-egy csapat juthat a Budapesten megrendezésre kerülő országos megmérettetésre. A tamási értékvetélkedő első napján valamennyi általános iskolás csapat bizonyította, hogy a tavalyi, kölesdi értékhangoló óta rengeteget tanult a megye kincseiről. Győztesek ugyan a paksi „Deákhullám” tagjai lettek, de az „Őcsényi Gabócák” és a „Dunaföldvári MLG-sek” is felértek a dobogóra.

A tegnapi középiskolás verseny Czink Judit központvezető köszöntőjével vette kezdetét, majd a házigazda polgármester, Porga Ferenc szólt a résztvevőkhöz. Mint elmondta, büszke arra, hogy Tamási ad otthont a rendezvénynek, hiszen az értékek megismertetése a fiatalokkal rendkívül fontos. A polgármester szerint az értékek kulcsszerepet játszanak a településhez való kötődés kialakulásában. Azonban nem csak egy községhez, városhoz kötődhetünk, hanem a megyéhez is – tette hozzá. Utóbbit illetően megemlítette, hogy külföldről hazatérve először az országhatárt, másodszor pedig a megyehatárt átlépve érezzük magunkat otthon.

Jó hangulatban, állomásról-állomásra haladtak a csapatok, mígnem valamennyi feladatot teljesítették. Végül a – Juhász Józsa, Pataki Dezső, Dr. Say István alkotta – zsűri előtt prezentációval bemutatkozva terjesztettek elő javaslatot egy érték települési vagy megyei listára való felvételére. A legsikeresebbnek a dombóvári „Apáczais Diákok” bizonyultak, akiket rangsorban a gyönki „Megyejárók” és a szekszárdi „Mezgazéták” követtek.

Az eredményhirdetés előtt táncház várta a diákokat a Bartina Zenakar közreműködésében, majd a Földművelésügyi Minisztérium képviseletében megjelent Kisfaludi Karola gratulált a győzteseknek.

AktuálisTolna megyediákértékvetélkedőKincses Tolna Megyetolnaikum