2024.03.28, Csütörtök

Több száz bika bőgésétől hangos az ártéri erdő

Gemenc Zrt., MTI

2016.09.03. 10:29

Elkezdődött a szarvasbőgés a gímszarvasállományáról híres gemenci erdőben, ahol két hétvégén a természetbarátok erdei vasúttal és lovas fogattal is kirándulásokat tehetnek.

Hirdetés

A gímszarvasok szerelmes hangjától zengő Gemenci erdőben idén is szarvasbőgés-hallgató túrákat szervez a Gemenc Zrt. A túrák 2016. szeptember 2-3-án és 9-10-én indulnak Gemenc északi és déli kapujából.

A szürkületben kezdődő és késő este befejeződő túrák a Gemenci erdő vadregényes helyszínén, a világrekorder gímszarvasok hazájában biztosítanak lehetőséget a résztvevőknek arra, hogy megtapasztalják a bikák hangjától zengő erdő különleges hangulatát. Erdei vasúttal vagy lovaskocsival is lesz mód a szarvasbőgés meghallgatására.

 

Pörbölyről Ökoturisztikai Központból, valamint Gemenc északi kapujából, a Keselyűsi Fogadóépülettől az erdei vasút megszépült állomásáról 17.00-kor indulnak a túrák. A kalandra vágyók először egy „Gímvallatás” elnevezésű programon hullajtott agancs bemutatót, majd Mosonyi Szabolcs „A gemenci szarvasok” című természetfilmjét tekintik meg. Ezt követően 18 órakor indulnak a csoportok kisvasúttal a Gemenci erdő rengetegének „leghangosabb” erdőrészletébe, ahol megtapasztalják a szarvasbikák bőgésétől zengő erdő különös hangulatát. Mindezek után várhatóan a túrázók 21 óra körül érkeznek vissza a kiinduló állomásra.

 

A gímbikák bőgésének időszaka általában augusztus utolsó hetében kezdődik, és szeptember 20-ig tart, az időszakot azonban befolyásolhatja az időjárás. Idén már augusztus 10-én is lehetett elvétve hallani a szarvasok bőgését - mondta Csontos Péter, a zrt. turisztikai és marketing osztályának vezetője. A bikák a bőgés elején helyet keresve vándorolnak, majd egy-egy rétet foglalnak el; most még a gemenci erdő különböző részein lehet hallani a párosodásra készülő hímek jellegzetes hangját. Később a Nyári legelőn, illetve a Bárkarakodó réten általában jól hallható a bőgés.
A Gemenc húsz és fél ezer hektáros területén mintegy ezer gímszarvas él, ebben az időszakban több száz bika bőgésétől hangos az ártéri erdő - tette hozzá.

(Fotó: Gemenc Zrt., Krizák István)

 

Aktuálisgemencszarvasbőgés