2019.12.11, Szerda

Helyi hírek

Helyi hírekBalassagyarmatvasútmodellViessmannterepasztal

Vasútmodell kiállítás lesz márciusban Balassagyarmaton

2016.03.02 - Lengyelné Nagy Ildikó

2016-ban ismét megrendezésre kerül a vasútmodell kiállítás Balassagyarmaton a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban március 18-19-20-án. Ebben az évben is számos újdonság várja majd a látogatókat. Idén első ízben a kiállítás már a földszintet is betölti, így több mint 1000 m2 alapterületen sorakoznak a látnivalók! A nagyobb területen több kiállító, több kiállított terepasztal, és minden eddiginél hosszabb modul terepasztal lesz látható.

2016-ban ismét megrendezésre kerül a vasútmodell kiállítás Balassagyarmaton a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban március 18-19-20-án. Ebben az évben is számos újdonság várja majd a látogatókat. Idén első ízben a kiállítás már a földszintet is betölti, így több mint 1000 m2 alapterületen sorakoznak a látnivalók! A nagyobb területen több kiállító, több kiállított terepasztal, és minden eddiginél hosszabb modul terepasztal lesz látható.

Első alkalommal jelenik meg a vasútmodellezők körében népszerű Viessmann cég Balassagyarmaton, és mindjárt 100 négyzetméreten. Megcsodálhatjuk a demonstrációs terepasztalukat, és vitrinekben bemutatják a gyártmányaiknak egy bő keresztmetszetét. Köztük lesznek az ez évi nürnbergi játékkiállítás alkalmával elkészült újdonságok is. Lehetőség lesz a termékeik helyszíni megvásárlására, továbbá működtetni fogják az általuk csak "bütyköldének" nevezett foglalkoztatási helyet.

Itt a modellezést, makettezést kipróbálni vágyók (akciós áron) megvásárolható épületeket a gyár gyakorlott szakembereinek felügyeletével állíthatják össze, akik segítenek elsajátítani az építés trükkjeit.

Elkészítési idő fél óra és kettő óra között változó a választott csomag bonyolultságától függően.

Az idei évben is jelen lesz széles választékával az Indóház (vasúti témájú könyvek , kiadványok, ajándéktárgyak, emléktárgyak...) és MiniBox (vasútmodellezési készletek, kiegészítők, modellek, makettek…).

Kiállítók, üzletek:

- MiniBox modellbolt

- Beszkid Zoltán - Makett

- Pecze Péter - Car-System

- Borda Tamás TT terepasztala

- Esztergomi Vasútmodellező Klub

- Borsányi András - Hatvan TT analóg

- Asztalos Csaba - THOMAS és barátai

- Dr Csekey László - H0 MARKLIN terepasztala

- Szűcs Miklós Budapest H0 modulterepasztal

- VIESSMANN bemutató, árusítás, makett építés

- Bencs Zoltán Albertirsa TT Szegedi körfűtőháza

- Liszt Ferenc EuroCity Vasútmodellező Klub Hatvan

- Molnár Balázs Apc-Zagyvaszántó modulterepasztal

- A kiállítás idején az Indóház Magazin ajándékboltot működtet

- Balassagyarmati Vasútmodellező Klub H0 digitális modul terepasztal

Tombola:

Az idei kiállítás szenzációja a tombola fődíja: egy komplett H0 méretarányú analóg működő terepasztal, mozdonnyal, kocsikkal, vezérlővel Szűcs Miklós és a modellező klubunk felajánlásában. A terepasztal a művelődési házban megtekinthető lesz a kiállítás előtt. További, modellezéssel kapcsolatos nyeremények is sorsolásra kerülnek.

Tombola húzás: március 20-án vasárnap, a kiállítás zárása előtt 17.00 órakor kezdődik.

A kihúzott számokat közzéteszik a weboldalukon, így nem feltétlenül szükséges jelen lenni. A nyeremények átvételére 1 hét áll rendelkezésre.

A belépéskor a kasszánál, minden gyermek (ovis, általános iskolás) leadhat egy rajzot, amiért egy tombolajegyet kap.

Egy rajz 1 tombolát ér. Egy gyerek egy rajzot adhat be. Az alkotások szabadon választható technikával készülhetnek: akvarell, tempera, ceruza, toll rajz, tus, kréta, stb.

A méret: A4.

A téma: vasút, vasútmodellezés.

A leadott rajzokra kérik írják fel

  • a készítő nevét
  • iskola nevét, osztályát
  • ovi nevét, csoportját

A leadott rajzokból egy válogatást megjelenítenek a weboldalukon a fotógalériában.

Minden kedves látogató vásárolhat további jegyeket a tombolára a kiállítás előtt és alatt – egészen a tombolahúzás kezdetéig.

A tombolaszelvény egyik felére kérjük, hogy feltétlenül írja fel nevét, elérhetőségét (tel. szám) és dobja a lepecsételt tombola gyűjtő dobozba.

A tombola ára: 500 Ft.

 

Nyitvatartás:

10.00 - 18.00 mindhárom nap

Belépőjegy:

felnőtt - 500,- Ft, gyerek - 300,- Ft

A Klub fejlődéséhez felajánlott adományokat, támogatásokat továbbra is köszönettel fogadnak!

forrás: bgyvmk.hu

 

Galéria

Helyi hírekBalassagyarmatvasútmodellViessmannterepasztal