2024.10.03, Csütörtök

Vállalkozókkal a bürokráciacsökkentésért

2016.05.21. 09:14

Nógrád megyében május 20-án, a Megyeháza tanácstermében tartottak a konferenciát helyi nagyvállalatok.

Műhelymunkával egybekötött konferenciasorozatot indított a Miniszterelnökség a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatallal karöltve, amelynek az ország valamennyi megyeszékhelye állomása volt április és május hónapban, s amelynek témája a vállalkozásokat érintő bürokrácia- és állami rezsicsökkentési intézkedések köre. Nógrád megyében május 20-án, pénteken 10 órától, a Megyeháza tanácstermében tartották a konferenciát helyi nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások képviselőinek, valamint a VOSZ részvételével.

A konferencián a Miniszterelnökséget dr. Belányi Márta hatósági ügykért felelős helyettes államtitkár, a Nemzetgazdasági Minisztériumot dr. Simon Attila István munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár képviselte.

A konferencia megnyitójában dr. Szabó Sándor kormánymegbízott, a Nógrád Megyei Kormányhivatal vezetője korábbi személyes tapasztalatainak ismertetése után megjegyezte: szívesen látná, ha elintézhetőek lennének a Kormányablakokban azok a vállalkozások működését nagyban befolyásoló tevékenységek – így az alapítás, a tevékenységi kör módosítása, stb. – amelyeket jelenleg a cégbíróságok, illetve egyéb hatóságok külön-külön intéznek.

A folytatásban dr. Belányi Ágnes, majd dr. Simon Attila István elemezte néhány mondatban a vállalkozások és a kormányzat kapcsolatát, majd amegnyitóbeszédek végén Czékmánné Kelecsény Ágnes, a VOSZ megyei elnöke invitálta meg a két államtitkárt személyes tapasztalatszerzésre, amely mind a vállalkozói, mind a hivatali munkafolyamat még pontosabb megismerését érintené.

A folytatásban kerekasztal beszélgetésen cseréltek tapasztalatot a résztvevők, amelybe bekapcsolódott Malomhegyi Nándor, a Professional Computers Kft. ügyvezetője, illetve Lőrincze Péter, a VOSZ elnöki tanácsadója is, majd Kelemen Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium vezető tanácsosa mutatta be a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programot, míg a bürokráciacsökkentésről szóló műhelymunkát Szabó Dávid, a Miniszterelnökség főosztályvezető-helyettese vezette.

(nmkh.hu)

Galéria

GazdaságbürokráciacsökkentésVOSZrezsicsökkentés

Ajánljuk még