2024.03.28, Csütörtök

Újabb ügyek intézhetőek ősztől a kormányablakoknál

2016.06.17. 14:08

Több mint száz új ügyet lehet majd szeptember 1-jétől intézni az ország eddig átadott 260 és a Nógrád megyei kormányablakokban.

Hirdetés

Több mint száz új ügyet lehet majd szeptember 1-jétől intézni az ország eddig átadott 260 és a Nógrád megyei kormányablakokban. Kibővül a tevékenységi kör többek között a hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítása iránti kérelemmel és a fogyatékossági támogatást, vakok személyi járadékát érintő lényeges tények, körülmények megváltozásának bejelentésével, valamint a telepengedély kiadási kérelemmel is.

Ilyen ügyek lesznek még a tulajdonjog bejegyzési kérelem, a vagyonkezelői jog bejegyzésre illetve törlésére vonatkozó kérelem, a földhasználati és haszonélvezeti jog iránti kérelem, valamint a jelzálogjog bejegyzési vagy törlési kérelem is. De sok más ügy mellett például a gázmérő, vízmérő és elektromos fogyasztásmérő hitelesítési kérelmeket is fogadják – és továbbítják – a kormányablakok.

A kormány bürokrácia csökkentési programjának ez az új állomása is azt a célt szolgálja, hogy egy helyen, kényelmesen, minél több ügyet el tudjanak intézni az állampolgárok. Amíg a most hatályba lépő kormányrendelet módosítás alapján, a legtöbb új üggyel ősz elejétől fordulhatnak az ügyintézőkhöz, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási tér önrendelkezési nyilatkozattal kapcsolatos bejelentés és az ezzel kapcsolatos tájékoztatás kérése már június 15-től lehetséges a kormányablakoknál.

forrás: Pest Megyei Kormányhivatal

Galéria

AktuálisKormányablakügyintézés