2024.10.07, Hétfő

Toborzás Nógrád megyében

2015.11.26. 09:17

Nyílt napot tartott a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság a fiatalok részére.

A Magyar Rendőrség számára kiemelkedően fontos az utánpótlás felkutatása, és annak biztosítása. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság toborzási programsorozatát 2014. november 20-án indította el, illetékességi területén elsőként a Bátonyterenyei Rendőrkapitányságon. A szervezők minden olyan diákot vártak, akik a rendőri hivatás iránt érdeklődnek. A nyílt napot Révész Ákos r. alezredes úr, a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság vezetője nyitotta meg, és egyben köszöntötte a megjelenteket.

A toborzó keretében számos érettségi előtt álló fiatal érdeklődhetett a rendőri hivatás lehetőségeiről, továbbá betekintést nyerhetett a rendőrség szervezeti felépítésébe, és egyben alkalma nyílt megismerni a szervezet által használt technikai eszközöket. A nyílt napon a kapitányság épületében körbe vezették a fiatalokat, akik a rabosító helyiségében bűnügyi technikai bemutatón vehettek részt. A programnak köszönhetően a diákoknak lehetőségük nyílt arra, hogy valósabb képet kapjanak a rendőri hivatásról. Az érdeklődő utolsó évesek részére végezetül jelentkezési lapot adtak át.     

Galéria