2020.09.25, Péntek

Aktuális

AktuálisMSZPnépszavazásTóbiás Józsefvasárnapi boltzárföldügybérplafon

Tóbiás József Nógrádban a népszavazás fontosságáról beszélt

2016.04.10 - Lengyelné Nagy Ildikó

Tóbiás József, az MSZP elnöke Szécsényben, Rétságon és Balassagyarmaton járt, szerinte a háromigenes népszavazás a választás szabadságáról szól. 

Tóbiás József a Nógrád megyei Szécsényben, egy lakossági fórum előtti sajtótájékoztatón azt mondta, sok jogi trükköt próbál majd alkalmazni a kormányzat, hogy megakadályozza a népszavazást, de az már a szabadság korlátozása lenne. Az embereknek egyre inkább arra van igényük, hogy ne hozzanak nélkülük döntést. Olyan világot élünk, amikor erősíteni kell, hogy szükség van társadalmi felhatalmazásra, társadalmi többségre, ennek megszervezésén dolgozik a Magyar Szocialista Párt.
Az ellenzéki pártvezető szombaton Rétságon és Balassagyarmaton is részt vett az aláírásgyűjtéseken. 
Mint mondta, a Valódi Magyarország program során támogatókat gyűjtöttek ahhoz a kezdeményezéshez, hogy Magyarországon legyen végre valódi népszavazás, valódi részvételi demokrácia. Olyan, amelyben nem a hatalom hivatkozik a népre, hanem a nép mondja el, hogy miként gondolkodik az elmúlt öt évről, helyes-e az az irány, amelyen ma Magyarország halad, vagy változást akarnak.
Tóbiás József a problémák sorában "cseppben a tengernek" nevezte a népszavazás három kérdését, a vasárnapi boltzár feloldását, a földügyet és a bérplafont.
A nyugat-nógrádiak ezeregy kérdést vetettek még fel, amiről szívesen beszélnének a hatalommal, de a hatalom szerinte nem hajlandó, nem mer szembenézni ezekkel, köztük az egészségügy, az oktatás, a megélhetés gondjaival.
Ezekkel kell nekünk szembesítenünk a kormányzatot, és kiharcolni azt a jogot a választópolgárnak, hogy a hatalom velük nézzen szembe egy népszavazás keretében - tette hozzá a szocialista pártelnök.

forrás: mti/mszp

Galéria

AktuálisMSZPnépszavazásTóbiás Józsefvasárnapi boltzárföldügybérplafon