A nyári főszezon legforgalmasabb időszakaiban alkalmazott megoldásokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre és az azt követő hosszú hétvégére. Így több kocsival indítja az InterCityket, vagyis a megszokottnál több férőhelyet biztosít az október 23-i eseményekre utazók, illetve a következő napok során a népszerű idegenforgalmi célpontok felé igyekvők számára. Szükség esetén a - megerősített ügyelettel működő – Országos Haváriaközpont további, gyorsan bevethető erősítő buszjáratokkal, MÁVBUSZ-okkal is segíti majd az utasok közlekedését.
Jellemzően felhős, olykor esős, szeles, de az átlagosnál enyhébb idő várható a héten, a hőmérséklet csúcsértéke a hét közepén már 20 Celsius-fok körül alakul és szerdától a hajnali fagyok is megszűnnek. Csütörtökön, a nemzeti ünnepen hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap az élénk szél mellett - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
A MÁV-csoport járatain a budapesti, helyi közlekedéshez és a HÉV-hez hasonlóan csütörtöktől egységesen 25 ezer forint lesz a pótdíj összege a fedélzeten és a csekken történő fizetésnél is - közölte a MÁV-csoport a honlapján szerdán.
tolnavar.hu - Minden jog fenntartva! - 2025.10.22