2024.10.07, Hétfő

Salgótarján nem akar menekülttábort

2016.02.12. 10:03

A városi közgyűlés 2016. február 11-i ülésén határozatot fogadott el a magyarországi menekültüggyel kapcsolatban, kérve a kormányt, hogy Salgótarjánban ne tegyen saját hatáskörében menekültszálló létesítésére lépéseket.

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elismeri az ellenőrizetlen bevándorlás biztonsági kockázatát és felelősnek tartja a magyar kormányt a Magyarország területére ellenőrizetlenül belépő menekültek problémájának kezelése miatt. Az önkormányzat elismeri azt is, hogy különbség van az igazi háborús övezetből érkező, védelemre méltó menekültek, és a bűnözők-terroristák között.

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata felhívja a kormány figyelmét arra, hogy Magyarország határainak megvédése a mindenkori kormány feladata, egyben kéri Magyarország jelenlegi kormányát, hogy az eddig is rendelkezésére álló erőforrások és jogi lehetőségek kiaknázása mellett védje meg polgárait.
Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata jelen előterjesztés kihirdetésével vállalja a probléma fontosságára való figyelemfelhívást, és egyben kezdeményezi, hogy a Magyar Kormány ne tegyen annak irányába ható lépéseket, hogy saját hatáskörében eljárva menekültszállót vagy tábort létesít Salgótarjánban.
Ennek elsődleges oka, hogy a a város mindenki számára ismert nehéz gazdasági és szociális helyzete nem bír el újabb negatív kihatással járó kormányzati intézkedést.

forrás: salgotarjan.hu

fotó: bicske.blog.hu

Galéria

Aktuálismenekültügytábormenekültszállóbevándorlás