2024.04.18, Csütörtök

Roma lányok korai iskolaelhagyásának megelőzését célzó program indult

2016.05.20. 13:35

151 millió forintos program indult azzal a céllal, hogy minél több roma lány folytassa a tanulmányait a nyolc általános iskolai osztály elvégzése után is.

Hirdetés

151 millió forintos program indult azzal a céllal, hogy minél több roma lány folytassa a tanulmányait a nyolc általános iskolai osztály elvégzése után is - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára péntek reggel.

Langerné Victor Katalin kifejtette: jelenleg a roma nők mindössze 20 százaléka dolgozik. Ez azért van így, mert általában hamar családot alapítanak, amikor azonban a gyerekek felnőnek, a nők végzettség híján nem tudnak elhelyezkedni. Bár a felnőttoktatásba való bevonásukra is vannak programok, jobb a megelőzés: meg kell győzni őket arról, hogy a jövőjüket az garantálja, ha megfelelő tudást szereznek - mondta.

A 26 nyertes pályázó, egyház, szociális szolgáltató, civil szervezet ebben segít - tette hozzá. A pályázat feltétele volt, hogy a szervezetnek legyen kiépített jó kapcsolata az adott település közösségével, másrészt tapasztalata abban, hogy miként lehet bevonni egy ilyen programba a roma lányokat, hogyan lehet meggyőzni ennek hasznáról a családokat.

Míg a többségi társadalom 16-24 éves fiataljainak 11 százaléka hagyja ott az iskolát, a romák körében - fiúk és lányok együtt - ez 38 százalék - ismertette a helyettes államtitkár. Pedig ezek a lányok nagyon vágynak a biztos jövőre, ezért "akkor kell nekik segíteni, amikor még álmaik vannak" - hangsúlyozta.

A kiszolgáltatottságot kell megelőzni ezzel a programmal, mert aki magára marad a nyolc általános iskolai osztály elvégzése után, az könnyen a prostitúció áldozatává válhat - tette hozzá.
A 13-15 éves lányokat napi szinten mentor is segíti - a legtöbbjük nő -, elsősorban a tanulásban, de lelki támogatást is nyújtanak nekik.

mti

Galéria

Aktuálistanulásromacigányemberi erőforrások