Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke új munkavállalónként 4 millió forint.
A rendelkezésre álló 13,7 milliárd forintos keretre már közel hatszáz vállalkozás pályázata érkezett be mintegy négyezer fő foglalkoztatására, összesen 13,5 milliárd forint értékben - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca keddi közleménye szerint. Bodó Sándor közölte: a kimagasló érdeklődésre tekintettel a kkv kapacitásbővítés ösztönzése munkaerőpiaci programra október 20-án éjfélig lehet pályázatot benyújtani.
A közleményben felidézték:
a vissza nem térítendő támogatás célja a kapacitásbővítés költségeinek részleges átvállalása a munkavállalói létszám növelése érdekében. A programban Budapest és Pest megye kivételével minden régióból és megyéből pályázhatnak a kis- és középvállalkozások.
A támogatás feltételeként vállalniuk kell, hogy működő vagy újonnan létrehozott telephelyükön legalább három, de legfeljebb huszonöt fővel, nettó létszámnövekedést eredményező módon bővítik foglalkoztatottjaik létszámát.
Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke új munkavállalónként 4 millió forint. A program egy felvett dolgozó bérköltségét 8 hónapig fedezi legfeljebb havi bruttó 309 ezer forint és az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó finanszírozásával.
A bérköltség további 30 százalékának megfelelő összeg akár eszközök vagy immateriális javak beszerzésére is felhasználható átalány formájában, egyszerűsített elszámolással. Ha a támogatással felvett munkavállaló regisztrált álláskereső volt, az átalány 35 százalékra, tartósan regisztrált álláskereső esetében pedig 40 százalékra növelhető.
Az igénylőknek vállalniuk kell, hogy a támogatott nyolc hónapon túl azonos időszakra, tehát újabb 8 hónapig tovább foglalkoztatják az érintett dolgozókat. A program így 16 hónapig garantálja a biztos munkahelyet és keresetet a munkába állók számára.
A továbbfoglalkoztatási időszakban sem a munkavállaló munkaideje, sem a bruttó munkabére nem csökkenthető.
Bodó Sándor kifejtette: a célzott támogatás létjogosultságát igazolja, hogy az október elsején indult programban szűk három hét alatt a teljes keretösszeget lefedő pályázati igénylés érkezett be. A kormány így a várakozásoknak megfelelően négyezer új munkavállaló felvételét támogathatja.
Más munkaerőpiaci programokhoz hasonlóan ez a lehetőség is népszerűbb a keleti országrészben, a legtöbb kérelem Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyékből érkezett be. Főként a kereskedelemben, a feldolgozó- és az építőiparban tevékenykedő cégek adtak be pályázatot, átlagosan 6-8 fő felvételére - közölte az államtitkár.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.