2024.03.28, Csütörtök
Hagyományteremtés a magyar építőipar jövőjéért: sikeresen zárult a második Duna Group Szabadegyetem
Fotók Nagy MIhály/magyarepitok.hu

Hagyományteremtés a magyar építőipar jövőjéért: sikeresen zárult a második Duna Group Szabadegyetem

magyarepitok.hu

2021.08.11. 18:00

A hallgatók az M44-es Tiszán épülő különleges ekhósszekér alakú hídjához és a Pápát a gyorsforgalmi úthálózatba bekötő 83-as út építkezésére is ellátogattak, az estéket pedig sör- és borkóstolók zárták.

Hirdetés

Miután a Duna Group Szabadegyetem már tavaly is hangsúlyos sikerrel zárult, a vezető magyar infrastruktúra-fejlesztő cégcsoport a folytatás mellett döntött. Így múlt hét csütörtöktől szombat estig három napon át vehettek részt a hallgatók változatos elméleti és gyakorlati szakmai programokon, illetve kapcsolódhattak ki közösen egy-egy nap végén emelkedett hangulatban. Mivel az ország összes építőmérnök-képzéséről, így:

  • a Műegyetemről,
  • a Debreceni Egyetemről,
  • a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bajai karáról,
  • a Pécsi Tudományegyetemről,
  • a győri Széchenyi István Egyetemről
  • és végül, de nem utolsósorban az Óbudai Egyetem Ybl Miklós karáról

is részt vettek az infrastruktúraépítő szakma iránt érdeklődő hallgatók az eseményen, sokan itt ismerhették meg egymást és azt a kört, melyben karrierjüket töltik majd el.

 

Fotók: Nagy Mihály/magyarepitok.hu

 

A Duna Csoport értékei

Az első nap a fővárosi Kármán Tódor Kollégiumban indult, ahol a 70 résztvevőt a szakma legfrissebb trendjeit bemutató szakmai előadások előtt a Duna Group tulajdonosa, Szíjj László köszöntötte.

 

Szíjj László

Szíjj László külön megköszönte a diákoknak, hogy elfogadták a meghívást, és kifejtette: örömmel fogadja az élénk érdeklődést, ami az építőipari szabadegyetemet övezi.

A hallgatók kérdéseire válaszolva a Duna Aszfalt három évtizedes történetéről és a fejlődéshez szükséges alapértékekről is beszélt.

 

 

A ZalaZone-tól az M44-es hídjáig

Az esemény főszervezője, Kincses Péter felszólalásában már előrevetítette, hogy a digitális építőiparon lesz az esemény hangsúlya, melyben az infrastruktúra építés területét tekintve a Duna Csoport élen jár.

 

 

Ezt követően az előadásokon az európai szinten is egyedülálló zalai tesztpályáról, a 83-as út projektjéről és a Duna Csoport által végzett hídépítésekről is szó esett. (A cégcsoport jelenleg az M4-es és az M44-es Tisza-hídjain, a budapesti Déli összekötő vasúti híd rekonstrukcióján és a Kalocsa-Paks Duna-híd építkezésén is dolgozik.)

 

Innováció és gyakorlati tapasztalatszerzés

 

 

A második napon a Duna Group (és egyben Magyarország) egyik legkorszerűbb aszfaltkeverőtelepére látogattak el Tét mellé, mely a szomszédos 83-as, Győr-Pápa gyorsforgalmi út építkezését is ki fogja szolgálni. Itt a hallgatók részletesen megismerkedhettek a munkafolyamatokkal, megtudhatták mennyi lépésen kell végigmenni a tökéletes aszfaltig, és a labor feladataiba is betekintést kaptak.

 

Laboratórium, munkagépek és este egy etyeki borkóstoló

 

 

Ezt követően az úttörő jelentőségű digitális építkezési technológiát, az InfraBIM-et alkalmazó 83-as útépítésre látogattak el, ahol a Duna Aszfalt építi a 2x2 sávos pálya Pápa és Tét közötti részét.

Itt a hallgatók beülhettek a gépekbe és megtapasztalhatták azt is, hogy milyen az útépítés terepen.

A 30 fokos nap zárásaként a szabadegyetem csapata az etyeki Hernyák Birtokon lazított egy hűvös pincelátogatással és egy hangulatfokozó borkóstolóval, majd kifejezetten emelkedett hangulatban tértek vissza Budapestre, ahol folytatódott a kikapcsolódás.

 

Magyarország leglátványosabb épülő hídja és a Kecskeméti Sörmanufaktúra

Másnap a lelkes esti szórakozás ellenére is jó hangulatban jelentkeztek a hallgatók reggel fél 8-kor az induláshoz: ekkor az M44-es látványos, ekhós kialakítású, szinte már teljesen elkészült tiszaugi hídjára mehettek fel, illetve a közeli lakiteleki aszfaltkeverőtelep laborjában ismerkedtek meg a Duna Group innovációjának újabb spektrumaival. A szakmai programok végével délután háromkor már a Kecskeméti Sörmanufaktúrába indultak, megtanulhattak helyesen sört kóstolni és a folyékony kenyér elkészítésének módjába is betekintést nyerhettek. Ezt követően pedig egyre felfokozottabb hangulatban vehették át a szabadegyetem elvégzését igazoló okleveleiket.

 

 

Helyszíni tapasztalat, professzionális technológia, jó bulik

A hallgatók is lelkesek voltak az eseményen: Kovács Áron, az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karról többek között a helyszíni gyakorlat jelentőségét emelte ki. Szavaiból kiderült:

a program azért remek lehetőség az építőmérnök hallgatók számára, mert közvetlenül a terepen tudtak tapasztalatot szerezni arról, hogy a munkájuk során hogyan fognak dolgozni, amire az egyetemen nem mindig van lehetőség.

 

Többen hangsúlyozták a szakmán belüli ismerkedés szerepét is: Csatári Bernadett (szintén Ybl) említette, hogy lehetősége volt jövendőbeli lehetséges kollégáival találkozni, mivel a többi egyetem infrastruktúra mérnök hallgatói is eljöttek.

Selinger Tamás (NKE Víztudományi Kar) kifejtette pedig többek között, hogy annak örült talán a legjobban, hogy az útépítés Európában is magasnak számító színvonalával találkozhatott Magyarországon.

„Az volt a nagyon nagy plusz nekem, hogy saját szememmel láthattam, hogy a magyarországi útépítés és technológia egy olyan színvonalat képvisel, amit még én se gondoltam volna” – fejtette ki, illetve hozzátette: itt olyan magas színvonalú projekteket látott, amikről az átlagember nem gondolná, hogy hazánkban zajlanak.

A szakmán kívül a szórakozás is szóba került, bár a hallgatók végül nem tudták eldönteni, hogy a sör- vagy a borkóstolót élvezték-e jobban.

 

 

Értéket teremtettek az építőmérnököknek

Kincses Péter főszervező a rendezvény végén a magyarepitok.hu-nak elmondta: „a Szabadegyetem fő céljait határozottan úgy látom, hogy elértük. Sikerült bemutatnunk, hogy az infrastruktúraépítés a Duna Csoportnálmennyi izgalmas projektet jelent, illetve létrehoztunk egy olyan rendezvényt,

ami egyedülálló az országban és a szemünk előtt válik hagyománnyá, a jövő építőmérnökeinek közös értékévé.”

 

Kincses Péter

Kincses Péter szerint „a felnövő infrastruktúramérnök generáció már egy egészen új vonalat képvisel, számukra a digitális megoldások már a hétköznapok részei, számukra könnyen érthetőek az innovatív megoldások, melyek a jövő kulcsai a magyar cégek fejlődése szempontjából.”

   

A szervezőknek is jár a köszönet

A hosszú hétvége lebonyolítása után nyilatkozó, de ennek ellenére lelkes szakember külön hangsúlyozta azt, hogy szeretné kiemelni a Duna Csoport munkavállalóinak a rendezvénybe feketetett energiáit.

 

 

„Mindenki rendkívül felkészült volt, méltón mutatták be, hogy egy olyan, több mint 1700 főnyi munkavállaló mellett is családias hangulatú vállalkozás látta vendégül a fiatalokat, amely abszolút vonzó lehet számukra is.”

Végül Kincses Péter emlékeztetett: a tavalyi Szabadegyetem után létrehozták a Duna Group Tehetséggondozást is, melyet már az elindulásnál nagy érdeklődés kísért. „Az idei szabadegyetem után egyértelműen úgy gondolom, hogy még nagyobb lesz az érdeklődés a tehetséggondozási program iránt is” – fejtette ki.

Az eseményt a magyarepitok.hu kiadója, a Regon Média Zrt. szervezte meg a Duna Group megbízásából.

 

 

Galéria

Duna Aszfalt Zrt.Országos hírekoktatásszabadegyeteminnovációM44-es83-as főútDuna Group Tehetséggondozás