2024.03.29, Péntek

Hátrányos helyzetű informatikusok Szekszárdon?

MTI

2016.09.09. 12:00

Hadházy Ákos szerint több szociális szövetkezet csalással szerzett pénzt.

Hirdetés

Szociális szövetkezetek létrehozásával és támogatásával kapcsolatban tesz feljelentéseket az LMP. A párt társelnöke, Hadházy Ákos szerint ugyanis több tucat ilyen szervezet kaphatott egyenként 15 és 50 millió forint közötti uniós támogatást és adókedvezményt olyan tevékenységekre, amelyekről "ordít, hogy semmi közük a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásához". 

    

Hadházy Ákos csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: több szövetkezetnek már a nevéből is látszik, hogy nem az önfenntartó foglalkoztatás volt a céljuk, például az Energiahatékony Új és Használt Nyílászárókért Szociális Szövetkezet esetében. 
    

A politikus egyértelműnek látta a költségvetési csalást például a Békés megyei Kétsoprony egyik tanyájára bejegyzett szervezetek esetében. Ott ugyanarra a feladatra - gyógyászati célú lovagoltatásra - két szövetkezet is felvett 50 millió forintot - közölte. 
    

A társelnök vitatta a miskolci Alkalmazott Kutatás Fejlesztés Szociális Szövetkezet létjogosultságát is, amely "a kutatás-fejlesztés terén hátrányos helyzetben lévő emberek számára" teremt munkalehetőséget, miként a szekszárdi Info-Partner Szociális Szövetkezetét is, amely a "hátrányos helyzetű informatikusoknak" ad munkát. A Gáti Papa Szociális Szövetkezet pálinkát főz, a Törődés Nimfái pedig szépségszalont üzemeltet - sorolta.

 

Fotó: 24.hu

Országos híreklmpcsalásHadházy Ákos