2024.12.03, Kedd

Modellértékű közösségi felsőoktatás indul Salgótarjánban

2015.10.04. 19:24

Magyarországon mindeddig egyedülálló közösségi felsőoktatás indul útjára a nógrádi megyeszékhelyen, amelynek előkészítésére 280 millió forintot fordítottak eddig - hangzott el a képzés céljára alapított konzorcium tagjainak csütörtöki salgótarjáni sajtótájékoztatóján.

    Kersánszki Tamás, a konzorciumi tag Óbudai Egyetem projektmenedzsere elmondta: modellértékű a kezdeményezés, mert ez lesz az első magyarországi felsőoktatási közösségi képző intézmény. A salgótarjáni és környékbeli cégek munkaerőigényének felmérése után, a helyi piachoz alkalmazkodva indul majd - várhatóan 2018-ban - az oktatás, amelynek köszönhetően a remények szerint a várost sújtó népességelvándorlás lelassul, "a műszaki értelmiség megerősödik" - tette hozzá.
    A tervek szerint duális képzések indulnak, a hallgatók munkatapasztalatokat szerezhetnek a helyi cégeknél, illetve jó eséllyel el is helyezkedhetnek, tudásukkal és adófizetőként erősítve a hátrányos helyzetű térséget.
    A műszaki mellett szociális és egészségügyi része is lesz a közösségi képzésnek.
    A szintén konzorciumi tag Semmelweis Egyetem oktatója, Pilinszki Attila elmondta, az intézmény a társadalomtudományok területén dolgozott ki tervet a salgótarjáni felsőfokú képzés indítására: mediátorok, a családi és közösségi konfliktusok kezelésében jártas szakemberek szerezhetnek majd megfelelő végzettséget.
    A konzorcium tagjai a tervek szerint együttműködési megállapodásokat kötnek, illetve telephelyet is bejelentenek a városban.
    Simonyi Sándor, a Salgótarjáni Innovációs Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője kifejtette: a tudás hasznosítása mellett olyan életpályamodelleket kell kidolgozni, amelyek a térség fenntartható fejlődését is szolgálják.
    Az előkészítésre 280 millió forint támogatást nyertek el, a konzorcium további összegekre is pályázik majd.
    Dóra Ottó (MSZP), Salgótarján polgármestere közölte: Nógrád megye önkormányzatával is együttműködnek a közösségi felsőoktatás sikeréért. A projekt elindult, sok még a teendő, de az a minden szempontból nehéz helyzetben lévő város és térség javát fogja szolgálni - fűzte hozzá.
    A közösségi felsőoktatási képzés megvalósítására az Óbudai Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Salgótarjáni Innovációs Központ Nonprofit Kft. és Salgótarján önkormányzata alapított konzorciumot.
    A felsőfokú végzettséget adó, négy féléves képzést előkészítendő az Óbudai Egyetem mentorálásával már idén októberben ingyenes tanfolyam indul matematikából és fizikából a 2016-ban érettségiző diákok számára, az ilyen típusú oktatás jövő év szeptemberében kezdődhet. A tervek szerint a főiskolai diplomát adó képzés 2018-tól indul, a későbbiekben, igény esetén, egyetemi szintű oktatás is elképzelhető.