Heves zivatar és felhőszakadás veszélye miatt második fokozatú, narancssárga figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) 12 megyére, köztük Tolna megyére is.
Az OMSZ tájékoztatása szerint Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében "közepes" esélye van heves zivatar kialakulásának, amelyet erős szél és nagy méretű jég kísérhet.
A figyelmeztetés szerint ebben a 12 megyében felhőszakadás is várható, ami intenzív záport, zivatart jelent; rövid idő alatt ötven milliméternél több csapadék hullhat.
A többi megyében egyes fokozatú figyelmeztetés van érvényben.
mti

Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.