Július 1-je a köztisztviselők és kormánytisztviselők napja. A mai napon munkaszüneti napot tartanak a köztisztviselők, a kormánytisztviselők, valamint az önkormányzatok, a megyei kormányhivatalok okmányirodái, a kormányablakok és a szakigazgatási szervek.
1992-ben e napon lépett életbe a köztisztviselők jogállásáról rendelkező törvény, majd a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének kezdeményezésére az Országgyűlés 2011-ben határozott úgy, hogy július 1-je a kormánytisztviselők kitüntetett napja is legyen.
Az egészségügyi államtitkárság kezdeményezésére 2011 óta munkaszüneti nap július 1-je az egészségügyben dolgozóknak is (Semmelweis Ignác születésnapja), így ma szintén zárva lesznek a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők, viszont a mentők természetesen a megszokott rendben dolgoznak.
Az egyes településeken nyitva tartó ügyeletes gyógyszertárakról részletes információ található az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet honlapján lévő gyógyszertárkeresőben.
forrás: salgotarjan.hu

Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.