2024.04.16, Kedd

Wass Albert tiszteletére szerveződtek programok Bonyhádon

bonyhad.hu

2017.01.10. 16:35

Wass Albert író, születésének 109., bonyhádi köztéri mellszobra állításának pedig 12. évfordulója alkalmából szervezte meg idén a Wass Albert-napot a bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelődési Központ.

Hirdetés

A hagyományos rendezvény előzményeként meseillusztrációs rajzpályázatot is hirdettek, mint arról lapunkban korábban be is számoltunk. A megmérettetés alkotó napján, január 5-én közel kétszáz gyermek gyűlt össze a központban, és vetette papírra az író Álmos halála című mondájából, vagy Okos Kati című meséjéből merített ötleteit. Az alkotásaikból készült kiállítást szombaton nyitották meg a Wass Albert-nap keretében.

– Tizenkét éve minden január nyolcadikán, vagy az ahhoz legközelebbi hétvégén megrendezik Bonyhádon a Wass Albert-napot, és annak idején 2005-ben itt állították fel az író első olyan köztéri szobrát, amely mai napig is áll – mondta Szabó László, a Wass Albert Törzsasztal alapító tagja köszöntőjében. Hozzátette, hogy korábban Erdélyben, a szülőföldjén is állítottak emlékműveket az író emlékére, de ezek a szobrok az ellene folyamatban lévő háborús bűnös per következtében lekerültek a talapzatukról. A bonyhádi szobor viszont áll, és hirdeti az értékközpontú irodalmat, valamint a haza feltétel nélküli szeretetét.

A rajzpályázatra nevezők számáról elmondta, az minden eddigit felülmúlt, és reméli, hogy legközelebb még többen jelentkeznek majd. Hangsúlyozta nem számháborút szeretne indítani, hanem azért örömteli a résztvevő gyerekek minél magasabb száma, mert annál többen ismerik meg Wass Albert írásművészetét, amelynek igen jelentős részét képezi az a két mesegyűjtemény és a mondagyűjtemény, amely alapján már régóta rajzolnak az ifjak a pályázat keretében. Hozzáfűzte, az Erdők könyve és a Tavak könyve, valamint az összegyűjtött magyar népmesék és mondák az író fiai számára készültek, de a mai gyerekeket is megszólítják és vezetik a kezeiket a papíron.

A teltházasra sikerült kiállítás-megnyitót követően a szervezők megemlékezésre és a költő szobrának megkoszorúzására invitálták a résztvevőket.

– Wass Albert műveiből az emberség árad, nem a mások elleni gyűlölet, a mások elleni harcra buzdítás, hanem a békés együttélés reménye, de nem a ma hangoztatott módon, hanem a magyar nemzet felemelkedésével, a kultúránk, a tudásunk és a tudásvágyunk felhasználásával – mondta Tóth Bence földrajz-történelem szakos pedagógus a megemlékezés során felidézve Wass Albert szellemiségét. Beszédét követően a megjelentek kivonultak az író köztéri szobrához, ahol tiszteletük jeleként elhelyezték koszorúikat.

A programsor részeként a Kárikittyom Anticeleb Orchestra, a Bartina Zenekar, valamint a Bonyheart együttes adott koncertet mégpedig jótékony céllal. A résztvevők a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány javára tehettek felajánlásokat. A napot a Csobán-bállal zárták a Csurgó zenekarral és Virágvölgyi Mártával.

A meseillusztrációs rajzpályázat eredményei

Az alsó tagozatosok kategóriájában első helyen Kerekes Kata (Aparhanti Általános Iskola, 2.o.), másodikon Brauer Míra (Bonyhádi Általános Iskola – későbbiekben BÁI – Széchenyi István Általános Iskola, 2.o.), harmadikon Illés Alex (BÁI Széchenyi István Általános Iskola, 4.o.) végzett. A felső tagozatosok között első lett Gyenei Lili Sára (Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 14 éves), a második helyezettnek járó oklevelet Kis Nikolett (BÁI Széchenyi István Általános Iskola, 5.o.) vehette át, míg a Stekly Zsuzsa és Árki Rita alkotta zsűri a kategória harmadik legjobbjának Kiss Tímea (BÁI Széchenyi István Általános Iskola, 7.o.) munkáját ítélte. A középiskolás korcsoportban Nyul Sára (Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 15 éves) munkáját emelték ki. Minden díjazott a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola Grafika tanszakának tanulója. További 29 alkotást különdíjban részesítettek.

A gyerekek munkái január 27-ig tekinthetőek meg a művelődési központban.

Vakvezető kutyák képzésére gyűjtöttek

A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány 2006-ban alakult. A szervezet fő tevékenysége a vakvezető kutyák kiképzése és látássérült gazdákhoz juttatása. Magyarországon a látássérült emberek alig egy százalékát át segíti vakvezető kutya, pedig a vakoknak és gyengén látóknak nagyobb segítséget jelentenek a mindennapokban, mint bármelyik élettelen segédeszköz. Ezt a helyszínen Szőts Balázs is megerősítette, akinek immár hat éve könnyíti meg az életét Sodó, akihez az alapítvány révén jutott.

Évente 14-15 vakvezető kutyát adnak át ingyen látássérült gazdáknak, a képzést az egy éves ebekkel kezdik, és megközelítően egy év múlva kerülhetnek új gazdáikhoz. Eddigi egyik legjelentősebb szakmai sikerük Rumi kiképzése volt, aki azzal szerzett világhírt a szervezetnek, hogy ő volt a világ első és még mindig egyetlen olyan vakvezető kutyája, amelyik munkája során gazdája közelgő epilepsziás rohamait is időben jelezni tudta.

KultúraBonyhádprogramokVörösmarty Mihály Művelődési KözpontWass Albert