2024.04.20, Szombat

Katasztrófavédelemre készítik fel a buszvezetőket

2016.03.06. 11:21

Hirdetés

Előfordulhat olyan árvízi vagy egyéb helyzet, amikor a katasztrófavédelemnek be kell vonni az autóbuszvezetőket is az állampolgárok mentésébe. Ezért a Dél-dunántúli Közlekedési Központ munkatársai éves szakmai képzésük keretében katasztrófavédelmi felkészítésben részesülnek.

Sárossy Gábor alezredes, megyei polgári védelmi főfelügyelő a katasztrófavédelem felépítéséről, feladatrendszeréről, az egyes szakterületek feladatairól tartott előadást. A továbbképzés résztvevői arról is tájékoztatást kaptak, hogy mely veszélyhelyzetek igénylik a közlekedési központ és a katasztrófavédelem együttműködését. Ilyen lehet akár egy árvízi helyzet is, amennyiben egy település vagy településrész lakóit ki kell telepíteni a rájuk leselkedő veszély miatt. Ebben az esetben a közlekedési központ autóbuszokat bocsát a kitelepítést végző hatóságok rendelkezésére az állampolgárok minél gyorsabb és hatékonyabb biztonságba helyezésének érdekében.

A képzés – az autóbusz-vezetők szolgálatszervezése miatt - több hónapot vesz igénybe, a polgári védelmi főfelügyelő hetente két alkalommal tart előadást a résztvevőknek. 

forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelem

Galéria

Helyi hírekbuszvezetőkképzés katasztrófavédelem