2025.09.08, Hétfő
Megtartották a Tolna Vármegyei Jogásznapot
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Megtartották a Tolna Vármegyei Jogásznapot

MTI

2025.09.08. 10:49

Az esemény célja, hogy évről évre lehetőséget teremtsen a jogalkalmazásban, az igazságszolgáltatásban és a jogtudományban dolgozó szakemberek találkozására, eszmecseréjére és a hivatásrendek közötti együttműködés erősítésére.

Jogásznak lenni olyan életforma, ahol a komoly felelősség mindennapos, és az elkötelezettség a tisztességgel alkot szilárd szövetséget, hiszen a jogász nem pusztán értelmez, hanem rendet teremt, igazságot keres, és tisztességgel erősíti a köz bizalmát - hangoztatta a köztársasági elnök pénteken a Tolna Vármegyei Jogásznapon, Szekszárdon.

Sulyok Tamás a jogászi hivatásrendek egyik legrangosabb és legfontosabb Tolna vármegyei eseményén hangsúlyozta: jogásznak lenni különleges, kemény és olyakor hálátlan hivatás, de éppen ezáltal mutatkozik meg igazi értéke.

A jog ugyanis nem önmagáért való, hiszen a paragrafus önmagában tinta a papíron - fogalmazott, kifejtve, hogy "a benne rejlő emberi sors" - az elesett, aki támaszt keres, a gyermek, aki védelemre szorul, a nemzet, amely békében és biztonságban kíván élni - "teszi élővé".

Az államfő arra hívta fel a figyelmet, hogy "mindannyiuk reménye a jog által találhat oltalmat", és az, aki "a törvény hangján szól, a közösség igazságérzetének legmélyebb rétegeit teszi hallhatóvá".

A köztársasági elnök - Szekszárd szellemével összhangban - a szőlő és bor világából kölcsönözve képét a jogászi munkát a borkóstoláshoz hasonlította, amikor arról beszélt: a bor kóstolásakor is ugyanazt a nedűt ízlelik az emberek, mégis más-más jegyet emelnek ki. És mindegyikünknek igaza van, mert "az igazság nem egyetlen hang, hanem egy egész akkord, a sokféleségben bemutatkozó harmónia" - fogalmazott.

A teljes kép meglátása szerint éppen az eltérő nézőpontokból rajzolódik ki, s éppen az a jogász hivatás ereje: "a különbözőséget is átfogó egység, amely a jog rendjének útját megvilágítja".

Az államfő szólt arról is, hogy a jogász munkája a szőlősgazdáéhoz is hasonlítható, hiszen míg a jó borhoz idő, gondoskodás és türelem kell, úgy a jogi döntésben is minden megfontolt gondolat a közösség jövőjét alakítja. Kiemelte, hogy "a tökéletességet minden esetben a kötelességtudat és a gondosság hozhatja közelebb".

A Tolna Vármegyei Jogásznap kapcsán Sulyok Tamás azt mondta, hogy a rendezvény egyik legfontosabb értékét a gondolatok szabad találkozása, az építő párbeszéd, s annak a mögöttes tudásnak az ereje adja, amelynek a jogászi hivatás során érvényesülnie kell. Ez pedig, hogy "a törvény betűje a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálja" - utalt az alaptörvényre.

Az államfő szerint a jogászok feladata, hogy őrizzék a jogrend stabilitását, az állampolgárok biztonságát, és erős alapokra helyezzék a nemzet jövőjét. Mert a jogászközösség a nemzet tartópillére, amely "a biztonság, a méltóság és a jövő reményének őrzője és amelynek iránytűje a józan ész, a közjog és az erkölcs" - hívta fel a figyelmet.

A jogásznap programjai között szerepelnek szakmai előadások, azon a jogásztársadalma közvetlen párbeszédet folytathat a jogfejlődést meghatározó szereplőkkel, a résztvevők közösen gondolkodjanak a jog és az igazságszolgáltatás aktuális kihívásairól, irányairól.

A pénteki rendezvényen az államfő köszöntőjét követően - mások mellett - Trócsányi László, a Magyar Jogász Egylet (MJE) elnöke tartott előadást "Jog és hivatás - felelősségünk a közbizalom szolgálatában" címmel az MJE feladatairól és jelentőségéről, majd Bánáti János, az MJE társelnöke, a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) örökös tiszteletbeli elnöke, Havasi Dezső, a MÜK elnöke és Lehőcz Regina, Tolna vármegye főispánja beszélt a hallgatósághoz.

Helyi hírekTolna vármegyeTolna Vármegyei Jogásznap