A magyar válogatott Ádám Martin két és fél év után visszatért a Paks labdarúgócsapatához.
"Jó érzések vannak bennem, hazatértem, miért is lenne rossz. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, és remélem, sikeresek leszünk a csapattal" - mondta a kupagyőztes tolnai együttes honlapján a 30 esztendős csatár, aki másfél évre írt alá. Ádám Martin 2020 nyarán Kaposvárról érkezett Paksra, ahol második idényében 31 találattal gólkirály lett a magyar élvonalban.
Ezt követően a dél-koreai Ulszan csapatához igazolt, mellyel két bajnoki címet ünnepelhetett. Idén nyáron a görög Aszteraszhoz szerződött, melynek színeiben csak a kupában volt eredményes a támadó, majd novemberben közös megegyezéssel szerződést bontottak a felek. A nemzeti együttesben 28-szor szerepelt és három gólt szerzett Ádám.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.