Két vármegye öt településének diákjai ismerkedhettek a gemenci téli erdő titkaival.
Az Ökoturisztikai Központ Gemenc szervezésében december 2-5. között tartott rendezvény keretében általános iskolák alsó tagozatos tanulói fedezhették fel a téli erdő különleges világát, valamint a növény- és állatvilág izgalmas érdekességeit – olvasható a központ Facebook oldalán.
A programon Tolna és Bács-Kiskun vármegye öt településéről – Szekszárdról, Tolnáról, Decsről, Iregszemcséről és Bajáról – összesen hat iskolából érkeztek résztvevők.
Tizenegy osztály több mint kétszáz diákja kapcsolódott be a témahét változatos, élményt nyújtó programjaiba, amelyek célja a természet megismertetése és megszerettetése volt. Az esemény remek lehetőséget kínált arra, hogy a fiatalok betekintést nyerjenek a Gemenci erdő gazdag ökoszisztémájába és fenntarthatósági értékeibe.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.