Az árvíz levonulásával egyidőben az Alsó-Duna-vidéki igazgatóság megkezdte a többletvízkészlet hasznosítását.
Ütemes tempóban zajlik az apadás a Dunán, így a vízügy a vízpótlásra és víz visszatartásra koncentrálhat, mert ez már nem veszélyezteti az árvízi biztonságot - tudatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-vel közleményben csütörtökön.
A Duna jelenlegi magas vízállása lehetővé teszi a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kezelésében lévő Tolna vármegyei holtágrendszer vízpótlását, a holtágak vízszintjének emelését.
Az árvíz levonulásával egyidőben az Alsó-Duna-vidéki igazgatóság megkezdte a többletvízkészlet hasznosítását, mégpedig a Tassi-zsilipen keresztül, a Tasstól Bajáig húzódó, a Kiskunsági-főcsatornához és a Duna-völgyi-főcsatornához tartozó vízrendszerben.
Miután a Duna tetőzött Mohácsnál és az apadás is megindult, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a kölkedi és a bédai szivattyútelepen indította el a vízpótlást.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.