Visszavonultatja a 110-szeres válogatott Mészáros Zalán 14-es mezszámát az Atomerőmű SE kosárlabdaklub.
A paksi egyesület szerdai tájékoztatása szerint az ünnepségre jövő szombaton, a Budapest Honvéd elleni bajnoki mérkőzés előtt kerül sor.
A 49 éves sportember a 2000/2001-es szezonban mutatkozott be az ASE-ben, és 2011-es visszavonulásáig a piros-kékeket erősítette, csapatkapitányként szerepet vállalva az "aranykor" négy bajnoki és kupagyőzelmében.
Mészáros Zalán összesen nyolcszoros magyar bajnok és ötszörös kupagyőztes, 2005-ben pedig elnyerte az Év Játékosa címet. Jelenleg a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségében a szakmai és utánpótlás bizottság elnöke, emellett a Vasas Akadémia fiú szakágát vezeti.
Összesen akár 145 ezer köbméter kő felhasználásával építenek fenékküszöböt a Dunán, a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek között. A rendkívül gyors ütemben megvalósuló vízépítési beruházás során először kőpaplant terítenek a folyómederre, majd többtonnás kövekből, rétegenként alakítják ki a vízszint megemelésére szolgáló műtárgyat. A kivitelezés napi 24 órában zajlik majd.