Haraszti Zsolt ügyvezető kiemelte: Kádár stabilitást hozhat az együttes hátvédsorába.
A Paks labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a válogatott Kádár Tamás.
Az OTP Bank Liga elmúlt idényét hatodikként záró klub csütörtökön honlapján jelentette be a 32 éves, 57-szeres válogatott védő szerződtetését.
Kádár a felnőtt pályafutását Zalaegerszegen kezdte, onnan igazolt 18 éves korában a Newcastle Unitedhez. Ezt követően megfordult a holland, a lengyel, az ukrán és a kínai élvonalban, közben volt a Diósgyőr, február óta pedig az Újpest futballistája.
Haraszti Zsolt ügyvezető a weboldalon kiemelte: Kádár stabilitást hozhat az együttes hátvédsorába.
A HE-DO fog dolgozni a március 24-től a címben is említett fejlesztésen. A Debreceni Mélyépítő és KE-VÍZ munkájával megvalósuló Csigekerti projekt, a 354. sz. főút és 33. sz főút összekötés újabb ütemének kiépítése, valamint a Hétvezér - Budai Nagy Antal utcai csomópont kivitelezése is a hetekben indul.