2024.04.20, Szombat
Új közösségi tér kialakításába kezdtek Pakson
Illusztráció: unsplash.com

Új közösségi tér kialakításába kezdtek Pakson

telepaks.net

2021.09.07. 16:46

Kezdetben a gyülekezet által működtetett adományszigetnek kerestek épületet, majd úgy gondolták, új közösségi teret alakítanak ki.

Hirdetés

Új közösségi tér kialakításába kezdett a Paksi Pünkösdi Gyülekezet, a Tolnai úti egykori varrodaépület átalakításának első üteme megtörtént, az ünnepélyes avatót szeptember 4-én tartották - számolt be róla a telepaks.hu.

Az első ütemű felújítás mintegy 154 millió forintból, az egyház saját forrásából és pályázati támogatásból valósult meg. Kezdetben a gyülekezet által működtetett adományszigetnek kerestek épületet, majd úgy gondolták, új közösségi teret alakítanak ki. Így készült el az épület emeletén egy 85 négyzetméteres imaterem, egy lelkészlakás, és ezekhez kapcsolódó kiszolgáló helyiségek.

A következő ütemben 200 négyzetméteres imaterem épül majd az alsó szinten, ahol helyet kap egy nagyobb raktárhelyiség és fogadó előcsarnok is.

Az ünnepélyes alkalmon Pintér Imre, a Magyar Pünkösdi Egyház alelnöke beszélt az áhitaton, és a jelenlevők megtekinthették azt a prezentációt, amely a felújítás folyamatát mutatta be. Kecser István, a Magyar Pünkösdi Egyház főtitkára is szólt a gyülekezethez, hálát adva azért, hogy Magyarországon nem bezárják, hanem megnyitják a templomokat.

Az ünnepségen részt vett Szabó Péter, Paks polgármestere is, aki kiemelte, hogy hasztalan a munka és küzdelem, ha a ház, amely épül, nem nyeri el igazi funkcióját, és csak a kövek épülnek, a lelkek nem. A pünkösdi gyülekezet esetében ez nem így van, tette hozzá. Orbán Attila osztotta ezt a gondolatot, említve az atomerőművi beruházást, megjegyezte: a világnak lelki energiára is szüksége van.

Az ünnepséget követően a jelenlevők megtekintették az új épületet és állófogadásos díszebéden vettek részt.

Helyi hírekPaksegyházi fejlesztések