A kormány idén 80 milliárd forintnyi beruházásösztönző keretre köt támogatási szerződéseket.
A kormány 7,6 milliárd forinnttal támogat 3 magyar élelmiszeripari beruházást a nagyvállalati beruházásösztönző programon keresztül - jelentette be csütörtöki videóüzenetében a pénzügyminiszter.
Varga Mihály a közösségi oldalán ismertette a támogatás részleteit, eszerint 8 milliárd forinttal a legnagyobb beruházást az Univer vállalta. Az összegből 3 kecskeméti telephelyüket fejlesztik. A Gyermelyi Zrt. 5,5 milliárd forintból korszerű búzaőrlőt épít a Komárom-Esztergom megyei településen, míg a Tolnatej Zrt. 5 milliárd forintból sajtgyártó üzemet hoz létre Szekszárdon.
A pénzügyminiszter hozzátette, hogy a kormány még az idén a teljes, 80 milliárd forintra emelt nagyvállalati beruházásösztönző keretre megköti a támogatási szerződéseket. A költségvetés rendelkezik a szükséges összeggel, a fejlesztések pedig nem állhatnak le, hiszen a munkahelyeket meg kell védeni - hangsúlyozta Varga Mihály.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.