2024.04.20, Szombat

Üdítő nyáresti fúvóspiknik zajlott a tolnai Hősök terén

tolna.hu

2016.07.21. 15:26

Együtt fújták a tolnai, mágocsi és lánycsóki fiatal muzsikusok.

Hirdetés

Szellemi és fizikai értelemben is igazi felüdülést nyújtott a tikkasztó nyárban a Tolna főterén rendezett "fúvóspiknik".

Három zeneiskolai fúvószenekar összesen hatvanhat tagja szállta meg Tolna Hősök terét, vidám hangulatú szabadtéri koncertjükkel felpezsdítve a nyárestét. Az apropót az adta, hogy a Tolnai Ifjúsági Fúvószenekar a hagyományos, dombori nyári táborát idén először két vendég együttessel, a mágocsi és a lánycsóki zeneiskola fúvósaival közösen rendezte. A program utolsó előtti napján pedig a nyilvánosság előtt is bemutatták, mit végeztek együtt a táborban.

Mint azt Tari Gergelytől, a tolnaiak vezetőjétől megtudtuk, a három csapat együttműködésének alapja, hogy a fiatal zenetanár-karmester trió - Tari Gergely mellett a lánycsókiak dirigense, Matics Zoltán és a mágocsi csapat vezetője, Szőnyi Gábor - a Band of Streets (BOSS) nevű, népszerű pécsi utcazenész csapatban együtt zenél. A zenetáborban napi három próbát vezényeltek a zenekaroknak. Túl sok szabadidő ezen felül nem maradt, de azért rendeztek például focibajnokságot, vagy karaokeversenyt is.

A próbák során az előadott műsorszámokat gyakorolták. A repertoárt a karmesterek állították össze - mindegyikük 3 darabot javasolt -, még fél évvel ezelőtt, így a tábor kezdetén már egyik mű sem volt ismeretlen az együttesek számára. A koncerten három indulót, három könnyűzenei feldolgozást és három filmzenét hallhatott a közönség, amely ezúttal is magas színvonalú produkcióknak tapsolt. A műsort Mágocson is bemutatták, ezzel a koncerttel zárult a tábor.

A tolnai Fusz János Zeneiskola fúvószenekara legközelebb augusztus 20-án lép fel Fácánkertben. Tari Gergely elmondta: a következő tanévnek is komoly tervekkel vágnak neki.

forrás: tolna.hu