2024.04.16, Kedd
Több mint 40 helyszínen dolgozik fennakadás nélkül a Híd-csoport
fotók: Bernát Benjámin, Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

Több mint 40 helyszínen dolgozik fennakadás nélkül a Híd-csoport

magyarepitok.hu

2020.05.29. 08:34

A 70 éves Híd-csoport tavalyi évéről és jövő évtizedéről, illetve a koronavírus okozta kihívásokról és az azokból levont tanulságokról beszélgettünk Sal Lászlóval, az A-Híd Zrt. vezérigazgatójával. Az ágazat meghatározó cégcsoportjának vezetője a hazai építőipar kilátásairól is elmondta meglátásait, pozitív képet festve.

Hirdetés

„Az elmúlt időszak tanulságai alapján most már kimondhatjuk: a koronavírus hatásai kisebbek az építőiparra, mint számos más ágazatra” – mutat rá rögtön interjúnk elején Sal László. A cégvezető elmondja: ugyan a járvány mint mindenkit, a Híd-csoportot is váratlanul érte, de mivel már az első napokban-hetekben megtették az szükséges óvintézkedéseket (ezekről az A-Híd HR-vezetőjével készült interjúnkban olvashatnak),

„se megbetegedés, se megállás nem zavarta meg a munkáinkat, a Híd-csoport szerte az országban több mint 40 helyszínen dolgozik.”

 

A komáromi híd április elején.

Ennek a sok helyszínnek megvannak az előnyei és hátrányai is, de inkább az első volt hangsúlyos, a kisebb anyagbeszállítói fennakadásokat pedig jól tudták kezelni – fejti még ki.

 

Gyorsan megszervezték a komáromi híd határon átívelő munkálatainak folytonosságát

Külön kitér a komáromi Duna-hídra, mely évek munkája után már az átadás előtt áll: elmondja, hogy a magyar-szlovák határon épülő átkelőnél is kifejezetten gyorsan ki tudták alakítani a protokollokat, melyek a járványhelyzetben is lehetővé tették a nemzetközi munkát.

 

A komáromi híd a nemrég lezajlottt próbaterhelés alatt

Ennek eredményességét az is jól mutatja, hogy nemrég sikeresen lezárult a 600 méteres híd próbaterhelése is (a teherautósereget felvonultató folyamatról készült videónkat itt tekinthetik meg). A vezérigazgató az óriásprojekről beszélve kitér még a konzorciumi partnerekkel való együttműködésre: „Itt mindenképpen megemlíteném a Mészáros és Mészáros Kft.-t is, akivel közösen vagyunk a generálkivitelezők, és a Hódút alvállalkozói munkáját is.”

„Ez a híd magyar építőipar nagy összefogása eredményeként épül meg.”

A komáromi híd különleges mérnöki teljesítmény is egyben: a több mint  100 méter magas pilonnal felépült ferdekábeles átkelő, a Megyeri hídhoz hasonlítható technikai tekintetben is – fejti ki Sal László.

 

Két Tisza-hídon is dolgoznak

 

 

De nemcsak a Duna-híd, hanem két Tisza-híd építkezésén is dolgozik az A-Híd, a vezérigazgató pedig mind az M4-es és az M44-es autópálya átkelőiről is beszél: ezeken a komáromi felálláshoz képest szerepet cserélve a Duna Aszfalt-csoport (melynek a Hódút is része) alvállalkozója a cég.

Az M4-esen egy meder feletti mintegy 750 méteres szakaszból és egy több mint 400 méteres ártéri hídból álló átkelőn dolgoznak Szolnoktól közvetlenül északra, az M44-esen pedig Lakitelek és Tiszakürt között vállaltak munkálatokat egy mintegy 550 méteres hídon, mely Tiszakürt és Lakitelek között fog állni.

 

A cég munkatársáról nevezték el a Körös új hídját

 

A Berkó Dezső híd az M44-esen a Körös felett

Az M44-es autópályán pedig már tavaly szeptemberre elkészültünk a Körös-híddal – a két Tisza-hídhoz hasonló szerződési konstrukcióban. Itt különösen nagy öröm a munkatársak és a cégcsoport számára is, hogy elértük:

Berkó Dezsőről, a Híd-csoport nemrég elhunyt kiváló szakemberéről nevezték el a műtárgyat, aki a környék szülöttje is.

Ez a kollégáktól indult kezdeményezés méltó emlék munkatársunk szakmai karrierjének.”

 

Erős, nehéz, mozgalmas év volt 2019 és egyben a szép munkák éve is

Az ősszel elkészült híd kapcsán a beszélgetést a Híd-csoport tavalyi munkájára, teljesítményére terelte Sal László. „Egy nagyon nehéz, de egyben nagyon erős évet is zártunk” – fogalmazza meg. „2019 a csoport legerősebb éve volt, mintegy félszáz helyszínen dolgoztunk, 50 milliárd forint fölötti termeléssel, árbevétellel.”

 

 

Mindazonáltal némi üröm is vegyül az örömbe: „Elég jelentős kapacitáshiányok voltak az elmúlt évben, ugyanúgy jelentős áremelkedések is: akár a munkadíjakat, akár az anyagköltségeket nézzük. Sajnos emiatt az iparág jövedelmezőségé tapasztalataink szerint csökken, miután mi 3-4 éves átfutási idejű szerződésekkel dolgozunk.”

„A cég ennek ellenére stabil gazdálkodással tud dolgozni, még ha tavaly szerény eredménnyel is zártunk. Ez egy nagyon mozgalmas és érdekes év volt, szép munkákat fejeztünk be, nagy kihívások előtt állunk. A tapasztalatunk az, hogy az építőipari inflációt erősebben kell monitorozni: ez az általános piaci 2-3 százalékkal szemben inkább 10 százalékra rúg – utal a már jól ismert anyag- és munkaerőár emelkedésekre a vezérigazgató.

„Ezt a megrendelőnek is tudomásul kell venni.”

 

Jól helyt álltak a kollégák, legalább egy évtizedre előre tervez a Híd-csoport

 

A Berkó Dezső híd felavatása

Ezt követően külön hangsúlyozza:

„a kollégáink helyt álltak minden körülmény között, nagyon sokat tanultunk ebből az évből. Továbbra is hosszú távra tervezünk, legalább egy évtizedre előre: a munkatársaink biztos megélhetése és egzisztenciája pedig a cég kiemelt célja.”

A költségekkel és a megrendelőkkel kapcsolatban további gondolatai is vannak a vezérigazgatónak. Az előbbiekről elmondja: „A koronavírus által megérintett világban már lehet, hogy más költségképzéssel kell kalkulálni”. Mivel a megrendelésállomány bővülése részben lelassult a cégvezető díjoldalon alacsonyabb költségekkel számol, de hozzáteszi: az euró-árfolyam alakulása miatt anyagbeszerzési oldalon ez már nem valószínű.

 

Minél stabilabb a megrendelések üteme, annál stabilabb az építőipar

A megrendelésekre visszatérve és egyben a megrendelőknek is üzenve a vezérigazgató hangsúlyozza: a legjobb, amit tehetnek, az az, hogy a közvetlen veszélyhelyzet mérséklődésével, amikor már nem csak a koronavírus intézkedéseivel kapcsolatban tudnak dönteni, az építőipari megrendelések egyenletes kiadásához és levezetéséhez térjenek vissza.

 

 

„A projektek kapcsán meghozott döntések a nem várt helyzet miatt elhalasztódhatnak – ez pedig költséget jelent a kivitelezőnek is, mivel folyamatokat állít meg, sok helyen felmerült ilyen helyzet. Természetesen ezt a veszélyhelyzetet figyelembe véve lehet és kell értelmezni, és mi így is teszünk.  Azt szeretnénk, hogy ez az állapot csak addig álljon fent, amíg erre szükség van, minél hamarabb újra megfelelő kerékvágásban tudjanak haladni minden szereplő folyamatai.”

„Ahogyan újra indítják az országot, úgy indítsák újra a döntéshozásukat is az önkormányzatok és. a magánmegrendelők is”

- foglalja össze.

 

Paksi híd, atomerőmű, Ipoly-híd, Déli Városkapu

Sal László ezt követően kitér arra, hogy milyen munkálatokon gondolkozik a Híd-csoport a következő években.

„Mint infrastruktúraépítők, azzal számolunk, hogy a kormány által bejelentett gazdaságújraindítási program ezt érintő pontja jó lehetőségeket ad nekünk is” - mutat rá.

Konkrét projekteket említve elmondja: az új paksi Duna-híd pályázata roppant fontos számukra, ugyanúgy, mint a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos munkák is: ott nagyon sok tender kiírása van még hátra és a Híd-csoport nem fogja ezeket a lehetőségeket ölbe tett kézzel nézni.

 

Az A-Híd korábbi munkája: a ráróspusztai Ipoly híd.

Szintén említi, hogy Ipoly-híd építésére is pályáznak, ugyanúgy, mint a Déli Városkapu programban, a Kvassay híd mellett épülő különleges gyalogos-kerékpáros híd projektjére is – itt magasépítőkkel közösen készülnek a lehetséges munkára a beruházás mértékéből adódóan. „Számos állami tender van a piacon, mi pedig beadjuk a pályázatainkat” - teszi hozzá.

Egy fájó pontot említ: a Lánchíd felújítását. „Itt mi tettük a legjobb ajánlatot, de nem volt eredményes az eljárás, pénzhiány miatt érvénytelenítették a közbeszerzést. Reméljük jövőre újra kiírják és újra mi leszünk a legjobbak. A tenderanyagjaink megvannak.”

 

Saját lakás- és szállodaberuházásokat hoz az új év

A Híd-csoport a magasépítések területén is aktív: itt az elmúlt évből egy közel 10 ezer négyzetméteres Bartók Béla úti irodaház átadását és a budai Gyarmathy Dezső uszodát emeli ki jelentős elkészült beruházásként a vezérigazgató.

A jövőre nézve pedig rámutat: a fővárosi 13. kerületben két, összesen 300 lakásos ház építkezésével már 90 százalékban készen vannak,

és saját beruházásban is előkészítenek egy 230 és egy 70 lakásos társasházat.

„Ennek az építkezését szeretnénk elkezdeni még idén – természetesen a különleges helyzet alakulásának függvényében – de már mindenhol miénk a telek és az építési engedélyek beszerzése is folyamatban van.” Sal László a jövőre nézve annyit még elárul:

a Híd-csoport saját szállodaberuházásokat is fontolgat a jövő évben.

 

„Nagymúltú, életerős, magyar tulajdonú cég ünnepelte 70. születésnapját”

 

A 70. évfordulót ünneplő gála

Az interjú végén a vezérigazgató három témát emel még ki: az egyik a Hídépítő 70 éves születésnapjának tavaly év végi, Várkert-bazárban lezajlott ünneplése. „Nagyon szép évforduló volt, jó volt látni a hétköznapokból kiemelkedő eseményt, jó volt látni azt ahogyan a kollégák jól érezték magukat, és azt is, ahogyan a megrendelők és az alvállalkozók is közösen ünnepeltek velünk.”

„Meghatározó piaci szereplők vagyunk, ennek a 70 éves születésnapi ünnepségnek is a fogadtatása és az élménye bárkinek megmutatta, hogy egy nagymúltú, életerős, magyar tulajdonú cég ünnepelte a születésnapját.”

 

Folytatódnak a társadalmi szerepvállalás hagyományai

 

A csömöri Nepomuki Szent János szobor (Nagy Zsuzsanna/magyarepitok.hu)

A Hídépítő életében fontos társadalmi szerepvállalásról elmondta: ugyan sajnálják, hogy a Hídépítők napját idén nem tudták megtartani és így a nem tudták bemutatni azt a restaurált kisbéri Nepomuki Szent János szobrot se, azonban az természetesen elkészült. (Az A-Híd minden évben rendszeresen felújítja a többek között a hídépítők védőszentjeként is ismert Nepomuki Szent János egy-egy szobrát saját költségen – tavaly Csömörön adtak át egy megszépített műalkotást – a szerk.)

 

A home office is az eszközpaletta része maradhat

Végül Sal László pedig a járvány ideje alatti tapasztalatokból külön kiemeli újra a sikeres védekezés hatékonyságát (az ennek pontos részletei iránt érdeklődőknek Mufics Anikó HR-vezetővel készült interjúnkat ajánljuk újra). Hozzáteszi: a munka jelentős, terepen zajló részében ez ugyan nem opció, de a teljes központi adminisztrációban: műszaki, tervezési, minőségügyi, számviteli-pénzügyi feladatokban, folyamatokban is hatékonyan tudták használni a cég által már korábban beszerzett vállalatirányítási rendszereket.

„A mai technológiai fejlettség, a videókonferenciákat és a megbízható internetkapcsolatot biztosító infrastruktúra olyan szintre fejlődött, hogy megfontoljuk azt is, hogy az elkövetkező években is megmaradhat a home office részben, opcióként” - zárja a beszélgetést a vezérigazgató.

Szabó Ákos

irodahídépítésA-Híd Zrt.GazdaságBudapestTiszaIpolyinterjúuszodaépítésszállodaberuházáskoronavíruslakásépítésDuna hídúj építésű lakásokM44-esM4-esKomáromHídépítő Zrt.