2024.10.12, Szombat

A Nyugat-nílusi láz elleni megelőző védekezés fontosságára figyelmeztet a Nébih

kormanyhivatal.hu, Nébih

2018.09.19. 15:29

A nyár és az ősz folyamán az Európai Unió több tagállama (Franciaország, Görögország, Horvátország, Németország, Olaszország és Románia) is jelentette a lovak Nyugat-nílusi lázzal történő megfertőződését Magyarország mellett. 2018-ban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma hazánkban is kimutatta a fertőzést, amely ez idáig 64 állattartó telepet érint.

A lázzal, illetve agy- és gerincvelő-gyulladás okozta idegrendszeri tünetekkel járó betegség az esetek egy részében az állat pusztulásához is vezethet, ezért a Nébih felhívja a lótartók figyelmét a megelőző védőoltás fontosságára, valamint az állattartó helyek környezetében a környezetvédelmi és állategészségügyi előírások betartására.

A Nyugat-nílusi láz (West-Nile fever) vírusát először 1937-ben, Ugandában izolálták. Később kiderült, hogy a vírus nemcsak egész Afrikában (különösen gyakran a Nílus deltájában), hanem a Közel-Keleten, az egykori Szovjetunió déli területein, Délkelet-Ázsiában és Európában is előfordul.

A betegséget okozó vírus a flavivírusok közé tartozik. Ellenálló képessége az élő szervezeten kívül kicsi, a környezetben madarak és szúnyogok tartják fenn. A betegség terjesztésében a fő szerepet a szúnyogok játsszák, ezért szúnyograjzások (esőzések) után nagyobb számban jelentkezhetnek megbetegedések. A vírus iránt fogékony a ló, a szamár, a szarvasmarha, a juh, a teve, de akár az ember is. Fontos kiemelni, hogy a vírus nem a fertőzött lóról terjed át az emberre, hanem elsősorban a szúnyogok révén történik.

Lovak esetében a betegség lázas általános tünetekkel, illetve agy- és gerincvelő-gyulladás okozta idegrendszeri tünetekkel jár (étvágytalanság, könnyezés, nehezített légzés, majd néhány nap múlva a hátulsó végtagok gyengesége, bénulások, elhullás). A lovak egy része elpusztul vagy a súlyos tünetek miatt szükségessé válik a beteg állatok eutanáziája, más esetekben a tünetek enyhülnek és a beteg állatok idővel teljesen meggyógyulnak.

A Nébih Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságának laboratóriuma idén 64 állattartó telepen állapította meg a Nyugat-nílusi láz fertőzést idegrendszeri tüneteket mutató lovakból szerológiai vagy virológiai vizsgálattal. A betegséget eddig tizennégy megye 57 településén és a főváros egyik kerületében diagnosztizálták (Budapest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém és Zala). Az  idegrendszeri tünetek miatt vizsgálatra került és a laboratóriumi eredmények által is igazoltan nyugat-nílusi lázban beteg lovak 18%-a pusztult el. A többi esetben a lovak javulnak, stagnál az állapotuk vagy tünetmentessé váltak.

A Nébih laboratóriumában a lovak mellett madarakat is vizsgálnak Nyugat-nílusi láz fertőzöttségre. Ez év nyarán a fővárosból, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Pest és Zala megyékből származó madarakból mutatták ki a kórokozó jelenlétét. A fertőzéssel érintett megyék és települések megtekinthetők a Nébih honlapján.

A Nyugat-nílusi láz ellen a lovakat megelőző védőoltással, az állattartó helyek környezetében a környezetvédelmi és állategészségügyi előírások betartása mellett végzett rovarirtással, szúnyoghálók alkalmazásával lehet megvédeni. A Nébih kéri a lótartók fokozott figyelmét, hogy a betegség tüneteinek felmerülése esetén haladéktalanul értesítsék állatorvosukat. Az idegrendszeri tüneteket mutató állatok Nyugat-nílusi láz kimutatására irányuló szerológiai és virológiai vizsgálata továbbra is állami költségre történik.

Gazdaságvédekezésmegelőzés NébihNyugat-nílusi láz

Ajánljuk még