A Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete bruttó 300 ezer euró, mintegy 90 millió forint uniós forrást nyert el a fajta hústermékeinek harmadik országbeli promóciójához - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten a tárca által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint.
Feldman Zsolt hozzátette, hogy a támogatásnak köszönhetően a fajta fenntartásáért felelős egyesület új értékesítési csatornát találhat a különleges értékű, hagyományos magyar élelmiszereknek.
Kiemelte, a magyar szürke marha húsa különleges minőségű termék, amit 2011 óta az unió is elismer, hiszen európai oltalom alá helyezte, és ezek miatt is érdemes minél szélesebb körben megismertetni.
Közölte, a tárca génmegőrzésre szánt forrásokkal, termeléshez kötött támogatásokkal és átmeneti nemzeti támogatásokkal is segíti a magyar szürke szarvasmarha tenyésztését, ám ezek optimális esetben csak kiegészítő jellegűek, a tenyésztés gazdaságosságát a piaci sikerességnek kell meghatároznia. A harmadik országok piaci lehetőségeinek feltárása komoly lehetőség - mondta a helyettes államtitkár, és felhívta a figyelmet arra is, hogy a mezőgazdasági termékek bel- és külpiaci promócióját támogató uniós forrás más ágazatok és tenyésztő szervezetek számára is elérhető.
Baracskay Lajos, a fajta fenntartásáért felelős egyesület elnöke a tájékoztatón elmondta, a fajtát nem lehet fenntartani csupán a támogatásokból, tenyésztését és tartását gazdaságossá kell tenni. Az sem elég, ha csak a magyar piacon sikerül a termékeket elfogadtatni, nyitni kell a külpiacok felé is, amelyet most a pályázattal elnyert támogatás lehetővé is tesz - közölte. A támogatás lehetőséget ad a magyar szürke szarvasmarha megismertetésére és a termékek bemutatására Szaúd-Arábiában, Kuvaitban és Svájcban - tette hozzá.
Az MTI érdeklődésére közölte, hogy eddig a magyar szürke szarvasmarha húsának promóciója bel- és külföldön esetleges volt, a hús feldolgozásával foglalkozó vállalkozások végezték főleg. Az egyesület több éve rendelkezik az oltalom alatt álló földrajzi árujelzés használatának jogosultságával, a fajtát hungarikummá nyilvánították, illetve a magyar szürke marha hús a magyar értéktár része - mondta.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.