2024.04.19, Péntek

Befejeződött a dombóvári kórház korszerűsítése

2015.11.27. 09:28

Hirdetés

Befejeződött a dombóvári Szent Lukács Kórház "A" szárnyának csaknem kétmilliárd forintos korszerűsítése - közölte a kórház igazgatója csütörtökön a Tolna megyei településen. 

    Kerekes László az 1,88 milliárd forint értékű európai uniós projekt záró rendezvényéhez kapcsolódó sajtótájékoztatón elmondta: a 150 ágyas, nyolcszintes épület felújítására 1,1 milliárd forintot fordítottak, korszerűsítették a gépészeti berendezéseket és az elektromos hálózatot. 
    A megújult szárnyban belgyógyászati, szülészeti, sebészeti és traumatológiai osztályokat helyeznek el. Fontos előrelépés, hogy a korábbi 5-6 ágyas kórtermek helyett 2-3 ágyas, vizesblokkal ellátott szobákat alakítottak ki - tette hozzá.
    Kitért arra, hogy a projekt része volt egy 250 millió forintos orvostechnológiai fejlesztés is, amelynek keretében képalkotó diagnosztikai berendezéseket, lélegeztető gépet, szülőágyat is vásároltak.
    Sürgősségi osztályt nem hoztak ugyan létre, de a betegek sürgős esetben így is megkapják a szükséges ellátást a kórház osztályain - jegyezte meg.
    Közölte azt is, hogy az európai uniós forrásból felújították a Szent Lukács Kórházhoz tartozó pincehelyi Szent Orsolya Kórház egy szárnyát is, ahol 243 millió forintos ráfordítással egy 39 ágyas, idős betegeket gondozó ápolási osztályt hoztak létre.
    A korszerűsített épületrészben decemberben kezdődik el a gyógyítás. A fejlesztésnek köszönhetően a kórház a dombóvári járásban élő 80-85 ezer embernek tud biztonságos ellátást nyújtani - mondta az intézmény vezetője.

mti

fotó: www.szlkorhaz.hu

Galéria