2024.04.19, Péntek

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének Nógrád Megyei Szervezetéhez látogattak el a rendőrök.

Hirdetés

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének Nógrád Megyei Szervezetéhez látogattak el a rendőrök. A balesetek megelőzéséről, valamint a láthatóság fontosságáról tartott rendhagyó előadást Tamás-Kovács Andrea címzetes rendőr őrnagy, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési főelőadója Salgótarjánban.

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Nógrád Megyei Szervezetének felkérésére megtartott előadást Polyákné Kiss Nikoletta jelnyelven is tolmácsolta a résztvevőknek, akik számára a közlekedési veszélyhelyzetek korai felismeréséhez, valamint a balesetek megelőzéséhez kiemelt segítséget jelentenek a láthatóságot segítő eszközök.

A résztvevők az általános közlekedésbiztonsági előírásokon túl, megvitatták az egyes szituációkban való helyes magatartási formákat, majd egy közlekedésbiztonsági kampányfilmet tekinthettek meg, s végezetül tesztlapon ellenőrizhették ismereteiket.

A közlekedésbiztonság témakörét átfogó interaktív programon bemutatásra kerültek a személygépjárművel, kerékpárral és gyalogosan közlekedők védelmét szolgáló és a balesetek megelőzését segítő eszközök, - fényvisszaverő mellény, világító táska, villogó kar- és testpántok, lámpák - melyeket a Nógrád Megyei balesetmegelőzési bizottság ajándékaként meg is tarthattak az érdeklődők.

forrás: police.hu

Galéria

Helyi hírekbalesetmegelőzésközlekedésbiztonságjelnyelvsiketeknagyothallók